Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

III. Hegyek árnyékában

REGGELI KÖD Mindent lerázhatunk magunkról, borba a bút, földre az inget, de kínzatván se, szaggatván se társellenes ösztöneinket, és ahogy fogy hitből az asztag, és gyarapul az évkalangya, folyvást többet sóhajt az ember: ó, irigylendő méhe, hangya, egynek kevés, kettőnek túl sok, szerencsétlen öntvény az ember, becézni kell, s máglyára véle, szive gyémánt, szakálla kender. ...Mindezt a villamosban morgom, ne hallja más csak a kabátom, köd van, szemedben sorsom és szép gyarlóságaink hajkurászom, elégedetlen, öntudatlan kettőségünk nevetve büntet: egymásba tessziik-e tovább is, vagy eleresztjük a kezünket? 1936 147