Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között
Jegyzetek
teményekben, valamint két Csanda-könyvben is (Valóság és illúzió, 1962; Fábry Zoltán, 1981). 58 8 Az Út az alcímében „kultúrpolitikai folyóiratnak" nevezte magát. 58 9 Csanda Sándor: i. m. 59 0 A kosúti véres tragédiáról és Major István peréről és bebörtönzéséről a pályája elején álló lap több számon keresztül részletes, de agyoncenzúrázott beszámolókat hozott. Ezek közül A kosúti fekete pünkösd című beszámolót (I. évf., 4. sz.) három bizottság helyszíni vizsgálatának anyagából állították össze. (Az első bizottságot, melynek tagjai Moskovics Kálmán és Ján Poničan voltak. Az Út és a DAV küldték ki; a második bizottság, mellyel Clementis és Novomeský is leutaztak Kosútra, a CSKP parlamenti csoportjának a képviseletében jelent meg; „Az emberi jogok ligája" által kiküldött harmadik bizottságban Dario Okáli is részt vett.) A 4. szám arról is hírt ad, hogy „a DAV szerkesztősége levélben fordult Romain Rolland-hoz, Makszim Gorkijhoz, Ernst Glaeserhez és Scotus Viatorhoz, tájékoztatva őket a kosúti eseményről". „Valószínű, hogy a nagyszerű francia író, Romain Rolland, személyesen részt vesz Major tárgyalásán Pozsonyban" — olvassuk a rövid közleményben. (R. Rolland az apja halála miatt nem jöhetett el.) Az 5. számban közölt hatalmas Fábrycikket (A Major-per) legalább 65—70%-ban törölte a cenzúra; ez az írás teljes szövegében csak 32 év múlva, a Kúria, kuaterka, kultúra című könyvben jelent meg. 59 1 A Sallai Imre és Fürst Sándor perével kapcsolatos anyagban a csehszlovákiai magyar írók és művészek tiltakozó táviratának másolatát is megtaláljuk (II. évf., 7. sz.). A távirat szövege a következő volt: „Magyar királyi belügyminisztérium, Budapest. Tiltakozunk a politikai vádlottak statáriális bíróság elé állítása ellen. A csehszlovákiai magyar írók és művészek nevében: Tamás Mihály (Beregszász), Egri Viktor (Nagyszombat), Farkas Gyula (Somorja), Szalatnai Rezső (Pozsony), Fábry Zoltán (Stósz), Morvay Gyula (Pered), Gwerk Ödön (Selmecbánya), Brogyányi Kálmán (Pozsony), Prohászka István (Somorja), Reichental Ferenc (Komárom)." 592 Az V. évfolyam élén egy számozatlan Rákosi-különszám jelent meg. 59 3 Ez a nagy nemzetközi akció — amelyet a Szovjetunió elleni imperialista uszítás egyik kiéleződött szakaszában: a Japán által elkövetett provokatív határsértéseknek és a Doumer francia köztársasági elnök meggyilkolása után előidézett háborús hisztériának idején szerveztek meg — Az Útban hatalmas visszhangot váltott ki. Fábry Az új világháború fenyeget című szenvedélyes cikkben (II. évf., 5—6. sz.) és egy fulmináns vezércikkben (II. évf., 7. sz.) állt ki a békét akaró Szovjetunió mellett. A II. évf. 8. számának nagy részét a kongresszus lefolyásának és anyagának 272