Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között

I. fejezet A kisebbségi helyzet kialakulásának és fejlődésének determinátságai

részt jól tudták, hogy abban az esetben, ha a magyar parasztság és földmunkásság a földreform juttatásaiból igazságosan részesedik, akkor az ellenzék által kultivált sérelmi politikában a földreformkérdés csak gyenge érvként szerepelhet. Ez volt az első olyan eset, amikor a csehszlovák államhatalom kisebbségellenes céljait a vele mereven szembehelyezkedő úri magyar ellenzék osztálytaktikája is elősegítette. Hasonló volt a helyzet az úgynevezett eskükérdésben is, amely nem sokkal az államfordulat után merült fel. A berendezkedni kezdő új impérium záros határidőt kitűzve, eskü (hűségfogadalom) letételére szólította fel a volt magyar területek közhivatalnokait és közalkalmazottait. Az érdekeltek zöme azon az alapon, hogy az állami hovatartozás kérdése még nincs nemzetközi érvényű szabályozással eldöntve, megtagadta az esküt. A csehszlovák hatóságok ezt az egyrészt bizonytalanságból, másrészt meggyőződésből fakadó és elméleti jogi alapon védhető magatartást az új állam elleni demonstrációnak minősítették, és az esküt megtagadókat állásukból elbocsátották. Mint tudjuk: az állásvesztettek egy része önként Magyarországra távozott; másik részüket az új állampolgársági törvény (1920. évi 236. sz. tc.) életbelépése után utasították ki; az állampolgárságban meghagyott maradék rész pedig a helytelen illetőségi jogmagyarázat következtében ismét a jogbizonytalanság állapotába jutott. Az eskünek, illetve az eskümegtagadásnak kérdése a csehszlovákiai politikai életben és a nemzetközi fórumokon is sokáig vita tárgya volt. A magyar kormánynak azt a követelését, hogy az utódállamok az elbocsátott köztisztviselőket és közalkalmazottakat kötelesek legyenek visszavenni vagy róluk gondoskodni, a békeszerződések megkötésekor elutasították. Az ellenforradalmi magyar kormányok és a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok ennek ellenére mindvégig nyílt sérelmi kérdésként kezelték ezt az ügyet. Akadtak azonban olyan jobboldali politikusok és közírók is, akik a történtekre reálisabban néztek, az eskümegtagadást elhibázott lépésnek tartották, és kárhoztatták az azt előidéző hagyományos politikai gondolkozást. Nagy Emil, volt magyar igazságügyminiszter, a Pesti Napló 1928. ápr. 8-i számában közzétett cikkében elmond egy olyan esetet, amikor 21