Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között

V. Az irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményei

1933 májusában és 1932 júniusában - a liptószentiváni családi kastélyban, kúriában gyűltek össze; az összejövetelek innen kapták a Szentiváni Kúria nevet. Az a kép, amelyet a Szentiváni Kúriáról 1945 után kialakí­tottunk, bizonyos fokig leegyszerűsített. Fábry 1953-ban írt nagy tanulmánya 35 5 Szüllő Géza és Szent-Ivány József politikai pro­filja között egyenlőségi jelet von, és elsiklik a mellett az ideológiailag nem jelentéktelen ellentét mellett, amely 1925-től 1932-ig a szövetkezett ellenzéki pártok két szárnya között kiéleződött. Balogh Edgár Sarlóról írt könyvének, az 1965-ben kiadott Hét próbának egyes részei Szent-Ivány Józsefről és politikai koncepcióiról, a két ellenzéki párt közti különbségekről és ellentétekről per tangentem is sokoldalúan árnyalt jellemzést adnak, 35 6 de az a rész, amelyben a szerző a Szentiváni Kúriát mutatja be, 35 7 történelmi szempontból vázlatos, felületes és amellett novellisztikusan elrajzolt. A Szentiváni Kúriáról tárgyilagos véleményt csak akkor tudunk formálni, ha - a valóságnak megfelelően - úgy te­kintünk rá, mint a Szent-Ivány-féle reálpolitika egyik konkrét célkitűzésére, szerves részére. A harmincas évek fiatal publi­cistái: Balogh Edgár, Brogyányi Kálmán és Zapf László ilyen alapon vizsgálták, elemezték ezt az irodalomszervezési kísérletet, nem meglepő tehát az, hogy világnézeti különbségük ellenére hasonló konklúzióhoz jutottak el; a Szentiváni Kúria programját hármuk közül csak Zapf vallotta magáénak, de abban mindhár­man megegyeznek, hogy a Kúria a polgári demokratikus kisebb­ségi kultúrpolitika és gazdaságpolitika síkján figyelemre méltó kezdeményezés volt. Balogh Edgár a Szlovenszkó új kultúr fronton című kommu­nista szellemiségű tanulmányában Szent-Ivány József politikai célkitűzéseiről és a Szentiváni Kúriáról többek között a követ­kezőket írta: „Egy nagyarányú polgári kultúrpolitika távlatai kezdtek kibontakozni akkor, amikor Tarján Ödön 35 8 és Szent­Ivány József ipari és agrárkapitalizmusa lehetőségeket keresett az önálló kisebbségi banktőke kifejlesztésére. Ugyanakkor nagy­vonalú ellenzéki reálpolitikával maga után vonta a kisgazda-, kisiparos- és kiskereskedő-rétegeket.. . haladó diákpolitikát támogatott, demokráciát követelt, nemzetiségi megértést hirde­123

Next

/
Oldalképek
Tartalom