Tuczel Lajos: Két kor mezsgyéjén – A magyar irodalom fejlődési feltételei és problémái Csehszlovákiában 1918 és 1938 között
V. Az irodalmi élet kialakulásának sajátos körülményei
Az asszimilációt elősegítő nemzeti alacsonyabbrendűségi érzet különösen az állami pályákon elhelyezkedett köztisztviselők és közalkalmazottak (vasutasok, altisztek) körében harapódzott el. Ennek az érzetnek elfajulását a kisebbségi sajtóban többször megbélyegezték, kipellengérezték. 27 3 Az erkölcsi titanizmusként, heroikus küldetéstudatként jelentkező magasabbrendűségi komplexus abban a magatartásban formálódott meg, amelyet általában kisebbségi messianizmus néven ismerünk. E magatartás kialakítóivá és kollektív hordozóivá nálunk az első kisebbségi nevelésű értelmiségi nemzedék legjobbjai, a sarlósok váltak. A messianisztikus felfogásnak, az erkölcsi példaként szolgáló kisebbségi elhivatottságnak eszmei alapelemeit a húszas évek végén fellépő sarlósok Makkai Sándor (és részben Ravasz László) írásaiból kölcsönözték, Makkai az Erdélyi szemmel és a Magunk revíziója című könyveiben a „kisebbségek világmisszióját" hirdette meg, azt állítván, hogy „egy magasabb humánum, egy egyetemesebb emberi szellemiség és az igazi embertestvériesség nagyszerű és gyógyító jövőjének előkészítésére" a kisebbségeket a „helyzetükből adódó szenvedéseik" predesztinálják. 27 4 Ravasz László 27 5 nemcsak a kisebbségbe került nemzetrészek, hanem az egész magyarság számára a „meliorizmus" követelményét állította fel; szerinte az új európai helyzetben a magyarságot csak az mentheti meg, ha jobbá válik a körülötte levő népeknél. 27 6 A kereső szenvedélyükről ismert sarlósok ezeket az idealisztikusán humanista elméleteket, tanításokat saját elképzeléseikhez és céljaikhoz idomították, és fokozatos eszmei fejlődésüknek megfelelően módosították, korrigálták, vagy - túlhaladott ideaként - bírálták és elvetették. Balogh Edgár egy 1929-ben írt cikkében többek között a Ravasz László által kifejtett meliorizmussal is foglalkozik, és megállapítja, hogy „a kisebbségi magyar ifjúság elmélyítette ezt a meliorizmust, mert általa nemcsak a nemzete ellen irányuló elnyomással szemben akarta kifejezni a humánumot, de egy magyar kardcsörtetéssel szemben is kitűzte a kisebbségi magyar messianizmus gondolatát". 27 7 Ami pedig a Makkai által hirdetett „kisebbségi világmissziót" illeti, a sarlósok ezt a keresztény humanizmussal telített absztrakt 102 &