Bábi Tibor: Keresek valakit

Könny a mikroszkóp alatt - Második könyv

bujdosó, kétes hold kísérget, fáklyafénynél Dózsa kardját, Petőfi csontjait keresem. Tizenkilencben falunk mögött páncélvonat füstölt a fénylő síneken. Ágyúja hármat mordult, aztán elviharzott, elnyelte délen a dörgő láthatár, és szárnyra kelt, támadt egy új legenda: élőknél hősebb holtak indultak el a sose szűnő harcba. S évek múltán övék a diadal, az én sorsom a futás, a szégyen, a hontalanság keserű kenyere, íze a számban. Merre fussak, hová menjek ilyen megtépett, vérző ifjúsággal? Elkékült szájjal, dicstelen élő, perlem a holtak dicsőségét: ma — holnap én is halott leszek, de addig önmagamért enyém a felelősség. IV A világ nyújtogatta szemérmetlen antennacsápjait, akár egy nagy csiga gömbös, tapogató szarvát; spirális köddé köpülődött közben a háza. Ha szalag lenne, legombolyítanám, egyenes út lehetne, vagy szivárvány. Akár a gyermek, tág, tiszta szívvel indulnék rajta játszani az ismeretlen, nyílt egekbe, szökellő, könnyű lábam egyet se botlana. 94