Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Második tétel

megnyugváson túl mi nyugtat el, az értelmetlen, mindent szüntető halálon kívül vajon miféle könnyű álom? A tér vak börtönrácsait feszítve virraszt az éber ész, akár a lámpa egy rémült kisgyerekre zárt szobában, és szívünknek nincs, ó, nincs nyugvása. II A lét öntudatlan, személytelen, közömbös. Nem akar semmit, s kénytelen mindig magát akarni, mert mindig önmaga. S mert mindig más és más, rákényszerül mindig mindent akarni. A lét — nem gondolkodik. Eleve megcselekszik minden gondolatot, csak ésszel érthető törvény és rend szerint létezik. Kering, holt csillagok gyanánt, sistergő, forró gázokban gomolyog, parányi sejtekben nyüzsög, baktériumés gombaként eleven humuszt készít a felszökő, ágaskodó füveknek, fáknak, szelíd vadaknak legelőt, erdőt a párducnak, s bárányt nevel az erős, éhes oroszlánnak. Nem tud mást, csak lenni tud, és mindig más és más alakban. így mindig, mindenütt gátja önmagának. 4

1