Bábi Tibor: Keresek valakit

A Forrás éneke - Második tétel

Irtja, marcangolja önmagát: miazmákat szül és szörnyű lázakat, agyarat növeszt, éles karmokat, vagy bunkót, kőbaltát farag. Mindig eleven húsba tép, párolgó vérbe gázol. így rázza föl magát a tompa, tespedő közönyből — vajúdó kínnal, halálos ordítással s pazarló kéjjel hullatja, szórja magvait a szélbe, őrjöngő, sose szűnő viharába, míg öntudatra kel sötéten szunnyadó vak öntudatlansága. III Az öldöklő mindenség fia vagyok. Örökségem kőbalta, csatabárd, emlékeim az osztályharcok, háborúk története. Leöltem minden nagyvadat, letaroltam az őserdőt is, csak bennem ágaskodik, zúg szörnyű rengetege. Ajzott idegeimben, ősbozótok alján párduc lapul, titkon tőrt, lándzsát markolok. A szívem szörnyű sivatag: izzó homokján temetetlenül otthagytam holt, leölt testvéreim. Álmaim szelíd utópiák: a paradicsom s az aranykor legendája — megváltás. Az idők elejéről Mózes kiált: Ne ölj! Mégis ő adta nekem istenül a gonosz, haragvó Jehovát, hogy zsigereimbe lásson, megtaposson s próbáljon buzgó, balga Jób gyanánt. 4»