Bábi Tibor: Keresek valakit

Keresek valakit - Tízezer év árnyékában

A kommünárokkal s az orosz muzsikkal együtt lázadok. Pétervár alatt engem lövet a cár, a Tisza partjain én vérzek el a sás és a nád között. En hullok, pusztulok a frontokon, én tüntetek, vonulok véges-végig a földkerekségen május elsején, én győzök, ujjongok a barikádokon. Én építek, én verejtékezem, én vérzek el a sás és a nád között, a műhelyekben vasat én kovácsolok, a gyárcsarnokokban üvegtetők alatt emelődarukkal súlyos tonnákat lengetek, és izzó síneket nyújtanak szívemen. A telhetetleneknek aranyat én izzadok, a tudás az én homlokomból pattant szikra. Verejtékemből fakadt minden jólét, kényelem, s a hatalom ráépült kemény bordáimra, vállamra. A zsarnokok a föld minden táján mégis az én lelkes lángommal éltek vissza. Elég volt már a börtönökből, az én nevemben ácsolt bitófákból! . . . Beteltem kínnal, félelemmel, nagy haraggal. Derűs, vidám vagyok mégis, mint a tüntető májusi utca: túl minden törpeségen és minden zsarnokságon én vagyok a kenyér, az ember s a tisztesség. V Az ifjúság legenda, mítosz volt, nagyszerű, vak útvesztőit jártam. 12