Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Farkas István: Megbocsátó karácsony

FARKAS ISTVÁN: MEGBOCSÁTÓ KARÁCSONY Csend volt az iskolában. Ilyen csend csak a templomban szokott lenni, vagy a temetésen, amikor a koporsót az udvarra viszik. Az alacsony iskolaszoba ablakai halvány délutáni világosságot leheltek magukból. A padok merev sorokban árnyékolódtak és bennük ültek a kis parasztgyerekek. Fiúk és leányok. Kedvesek, okosak, tiszták. Kivül is, belül is. Pontosan negyvenheten voltak. A tanitó, fáradtszemű, magashomlokú fiatal férfi, ott állt az első padsornál és mesélt a gyerekeknek. Hangja mint halkuló orgonaszó csendült az apró fülekbe és benne volt a lelke, szomorúsága és egész élete. Emlékezések, fájdalmasak és szépek, egy régen élt gyerekkor, melyből hirtelen áttört az emberréválás keserű .megpróbáltatása, ifjúkori börtön, ifjúkori háború, a harc a hatalmasokkal és ismeretlen ellenséggel. — Nemsokára jön a Jézuska. Fehérszárnyú angyalok szállnak a fényességes égből és elhozzák a messzi mennyország ajándékait. Legyetek jók, legyetek szorgalmasak, tihozzátok is el fog jönni a Jézuska. És, mert megérezte, hogy hazudott, lehajtotta a fejét és elkomorodott. Lelki szemei előtt felrajzolódott az erdei út, ahol most a gyerekek apjai csendesen lépegetnek hazafelé. Üres tarisznyával, némelyike üres zsebbel. A Jézuskát odabenn hagyták a városban, a lármás, eleven uccákban, melegre fűtött, csendes, boldog és jómódú otthonokban. Akkor, hogy megvigasztalja őket és elforduljon a meglátott képtől, csendesen, szinte átmenet nélkül a maga gyermekkoráról kezdett mesélni. És áradt belőle a hang 160