Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Egri Viktor: Átkelés a Tagliamentón

Egyszerre csönd lett, szinte fogható, tapintható csönd s az arcokra figyelem merevedett, csodálatos és gyerekes bámulat, a száj szeglete még mintha primitiv mosolyra nyilna, de a szemben ott remeg a titkos kérdés, valami tétova láng, ami minden misztikusra hivően felég. — Szellem, akit körünkbe idézünk, jelentkezz! — szólt most ünnepélyesen a főhadnagy. Dülledt szemekkel ültek a kollégák, a várakozás igézetében, mint megbabonázott hivők és a szellemidézés tovább folyt, ájtatos és celebráló hangon, mely nevetésre ingerelt. — Ha jelen vagy, kopogj háromszor! Néhány láb csosszant, valaki sóhajtott, a mellek fujtattak, de az asztal nem mozdult. — Hinni kell és akkor jelentkezni fog, — ébiedt a főhadnagyban a kétely, aztán fejet hajtott és még komorabban hangzott a hívás. Valami émelygős érzés fogott el, érzelgős vénkisasszonyokra kellett gondolnom, akik elsetétített szobában keresnek földöntúli inspirációt és idegizgalmat sovány életörömükhöz. Ha szellemet akartok, hát akkor kaptok olyat is, határoztam el hirtelen és két kezemet könnyedén megemeltem. A nyomás engedett valamelyest és most az asztal, éppen az én oldalamon, alig egy gondolattal a magasba lendült és amint lenyomtam két hüvelykujjamat, leszorult az asztal is és térdeim közti lába halkan koppant a padlón. Igy történt háromszor egymásután: a „szellem" jelentkezett. A főhadnagy alázatosan köszöntötte, aztán rám fordult a szeme és megkülönböztetett tisztelettel szolt: — Miért nem mondtad soha, hogy médium vagy? Nem feleltem, bűnbánó pirosság gyúlt ki arcomon, ami a kétes fényben talán a megszállottság külső jelének tűnt. Kérdések következtek, próbára kellett tenni a jelentkezett szellemet. Főhadnagyunk nagyon érzékenynek, de elsősorban etiketthez ragaszkodónak találhatta, oly áhitatos udvariassággal tette fel a kérdéseket, szinte <55