Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

u harmonika is odaszegődött, kissé bátortalanul ugyan, a dalhoz. Az öreg rápillantott Andrisra: — Mit lógatod az orrodat, te koszos! Ide nézz!! Gyors mozdulattal intette magához az italt hordozó, vékony emberkét. Két ujját felbökte a levegőbe és parancsolóan szólt Andrisra: — Mondd neki, hogy bort hozzék! Elsőbben kostolónak, azért hát kétfajtát! — Bor? Igen, igen... fájn bor! Andris türelmetlenül legyintett és ezt mondotta. — Dva liter vino! — Mennyit mondtál neki? Két félliter legy ék! — szólt közbe az öreg. Andris ezt is meg tudta mondani. — Látom, hogy valamit mégis tanultál, — vélekedett az öreg. Ellentmondást visszautasító hangon szólt igy, mert észrevette, hogy Andris nem helyesli a legújabb fordulatot. A bor megérkezett s ittak belőle. Elég jó bor volt, otthonos vidámsággal szaladt szét bennük. Az öreg mosolyogva hallgatott. Gyakorlott élvezettel engedte át magát a katonák énekeinek s a bor jó izének. A pohár gyorsan ürült előtte. Andris aggodalmas várakozással nézte az öreget. Sorra vizsgálgatta tömött, göndör haját, egyenes bajuszát, sötét arcbőrét. Arra gondolt, hogy az édesanyja két keze hogy tapogathatta szerelmes gyöngédséggel ez a kedves orcát, amikor összeborulva hosszasan ölelték egymást. Szégyenkező ijedtséggel akarta elkapni a méltatlan gondolatról az eszét, de egyszerre észrevette, hogy nem is találja csúnyának, már szépnek és gyönyörködtetőnek, megnyugtatónak és nagyon kedvesnek érzi. A katonák éppen igy énekeltek: — Csehországban levágták a göndör hajamat, Hradec Králban nyergelik a kis pejlovamat... — Ez derekas kis nóta! — mondotta az öreg és 76