Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

szórakozósan az öreg. Egyre lassúbb újságokat meséit, az ugyigen pedig a kevesbedő törődés jele képpen egyre sürübb lett a beszédében. Egy darabig hallgattak. Andris torkát a sör és cigarettafüst mellett most egyszerre a keserűség is megint fojtogatta. A sarokban lányok ültek a katonák mellé és sokat nevettek. Egy csúf kövér asszony s egy vékony emberke szaladgált az asztalok között. Eloltották a villanyt s a falon egy égő csillag, meg egy felírás jelent meg. — Most kezdődik! Tizenegy óra! — mondotta félrehúzott arccal Andris és olyan mozdulatokat tett, mintha menni szeretne. Egy szép kislány, meg egy púpos ember jött be az ajtón. A kislány kezében citera, a pupos kezében harmónika sippantott. A villany megint felgyúlt, a katonák s a lányok kiáltozó kacagása még erősebb lett. — A múlatás kezdődik most. Butaság! — mondotta Andris. Az öreg a púpost nézte. Ennek az orrán egy csúf nagy bibircsók ült. Feje teteje kopasz volt, csak körben csomósodott kerek koponyáján tömött hajkoszoru. Kész szerzetesi tonzurát viselt. Vörös szemei, mintha állandó ijedelem lángja sütötte volna őket, szaporán pislogtak. Szünet nélkül a mennyezetet nézte velük. Egyik fiatalember szájharmonikával, a többiek énekkel kisérték a zenét. Egyik ismeretlen nótát a másik követte. Aztán egyik katona végigtámolygott az asztalok között s elmentében nagyot kiáltott: — Azt halljam most, hogy: „szánt az eke, vet a gép, csörög-csattog a járom.. A kiáltozásból nehezen született meg a nóta, de a zavaros hangok, mintha megrendszabályozott esőpatakok lettek volna, szép és egyenletes folyással aztán, mégis egyirányba indultak. A katonák teli torokkal énekeltek és mosolygó arcukat Andrisék felé mozgatták, A kislány kezében a citera s a tonzúrás pupos kezében 75