Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Darkó István: A dallás

— Ez a Zlata Hviezda, az arany csillag. Ugy hivjákl Ide szoktak járni a fiuk. —• Hát ügyes kis leszállás esik bele, a fene a mélyrekerült csillagját ott egye meg! Hanem bent nagyon tetszett a helyzet az öregnek. Otthonos kényelemmel illesztette magát egy 30 kii asztal mögé. A tarisznyából keményen befalatoztak, aztán sört ittak, amit András rendelt. Az öregnek kérdés villant a szemén és Andris elolvasta a kérdést, de felelet nélkül hagyta. Sok sört ittak és bizalmasan beszélgettek. A csendes otthoni dolgokról hangzó szavak az idegen világban mézes jóizüket fedezték fel előttük. Mintha kellemes ételeket Ízleltek volna, olyan mozdulatokkal forgatta nyelvük a falu apró eseményeit. — Édesanyád jól van, éppen kenyeret dagasztott, mikor eljöttem. Ezt a lángost abból sütötte. — Mondotta az öreg és világosság felé tartva nézett át a sörösüvegen. Fényes szemeiből a kérdés most erősebb fénnyel gyúlt Andris felé. — Hát ez bizony nem bor édesapám! — szánta meg az öreget, — de mindég ezt isszuk. Itt a bor borzasztó drága. — Drága-e? Gondoltam! — Negyven-ötven korona literje! Vinkó! — Ha annyi, az már rettenetesen sok! Akkor a sörnél maradunk! Mert az már disznóság, ha annyi! Tovább beszélgettek s közben nagy igyekezettel küldték magukba a sárga italt. Mindenki azt itta körülöttük. A tágas szoba lassan egészen megtelt emberekkel. Katonák, nevetős lányok és zajos fiatalemberek ülték be a szapora kis asztalokat. — Ángyod jól van, csak Józsival verekszik minden nap... Vettem egy uj szecskavágót, a régit odaadtam a csürjavitásba ... ugy igen... Anyád az Őszön a térdit sokat fájlalta, de most mikor eljöttem, már nem... Kender Károly levágatta a hatodik ujját a balkezéről, háromszázba került neki... ugy igen!... — mesélgetett 74