Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sziklay Ferenc: Harminc év

fog, vagy ha meg is teszi, legfeljebb oly tüntető rövidséggel, mely rosszabb a megemlékezés hiányánál is. Kisérjük csak figyelemmel, ha fővárosi irodalmi vagy kulturális társaságainknak egy-egy felolvasó ülése van, vagy ha egy uj színdarabot mutat be valamelyik fővárosi szinház, magyar szerzőtől. A kritikából, a tudósítás hangjából kétséget kizárólag lehet megállapítani azt, hogy az illető iró melyik laphoz van közelebbi viszonyban? Elismert nevü irókat nem hallgatnak ugyan agyon, de a hang hűvössége, a birálat szeretetnélküli tenorja akárhányszor azt mutatja, hogy az illetőt nem akarják érdeme szerint észrevenni. Ahol tehát ilyen — elismerjük, a nagy konkurrencia miatt talán némileg érthető, de semmi esetre sem menthető — zárkózottságot tapasztalunk még elismert nevekkel szemben is, ott fokozottabb mértékben talál rideg visszautasításra a vidéki iró, kit sem baráti kötelék, sem befolyásos ajánló a kiválasztottak közé nem juttat. Hol érvényesüljön tehát ez? Hol vannak azok az orgánumok, melyekben tudományos búvárkodásának, vagy szépirodalmi munkálkodásának a termékeit lerakja? A vidéki napilapok az előbbi fajta munkálkodásra, tudniillik tudományos cikkek közlésére, nem vállalkoznak, a szépirodalmi termékeket pedig felveszik ugyan, de az esetek túlnyomó többségében nem honorálják s emiatt aztán igen gyakran nem is alkalmazhatnak szigorú kritikát. Van tehát létjogosultsága a vidéki folyóiratoknak, mert sok, a klikkgazdálkodás által elnyomott tehetség előtt nyitják meg azok az érvényesülés útját." A rendes kulturmüködés mellett, melyet a Kör soha abba nem hagyott, igy forrtak a tervek, az előbb csak megérzett, majd egyre öntudatosabbá váló szellemi szükséglet: az irodalmi decentralizáció érdekében. Talán valóra válik minden szép álom, ha végig nem seper Európán a világ viharja s a fegyverek el nem némitják a múzsákat. A Kör akkor is a korszükségletre hallgat s a szépet és nemest, a művészetet a hadijóté11