Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sziklay Ferenc: Harminc év

konyság szolgálatába állítja. Országos és világhírű művészeket léptet dobogóra, hogy a hangversenyek jövedelméből kenyeret tudjon adni a harctereken vérző és elvérző hősök itthonmaradottjaiuak, özvegyeinek és árváinak. H gyönyörű munka mellett marad ereje és ideje a Körnek megünnepelni országos keretek közt a kassai magyar színészet 100 éves jubileumát (1916) s a magyar tudományos világ elismerését mi sem bizonjátja jobban, mint az, hogy Tompa Mihály Jászóti elhelyezett irodalmi hagyatékának felbontását a Magyar Tudományos Akadémia egyenesen a Kazinczy Társaságra bizza (1918), mint az ilyen országos irodalmi jelentőségű esemény méltó vidéki letéteményesére. Azután jött a nagy tragédia. A Kazinczy Társaság is elvesztett mindent, mint általában a magyar élet. Hitet, vagyont, erőt- Szétszóródtunk és szétszakadtunk. Még ott tartja a kulturélet orvosa, maga is betegen, kezét a szellemi élet érverésén. Azt hitte, joga van most is ehhez, mint a múltban. 1919. évi közgyűlésén állást foglalt a Társaság a kassai magyar iskolák ügyében, nem tudta, hogy ez a tisztára kulturkérdés azóta — politikummá lett. A város legfőbb közigazgatási hatósága ezért a tiszta szándékú lépésért a Társaság működését bizonytalan időre felfüggesztette. A szerteszaladt életben rombadőlt minden, amit a Kazinczy Kör két évtized alatt épitett, visszaestünk egyszerre a kezdetek legkezdetére, majdnem oda, ahol a magyar szellemi élet Kazinczy korában volt. „Vannak irók, kezdők, keresők, el-elbotlók a zivatartól behordott uton. írnak jól-rosszul, inkább jószándéku műkedvelésből, mint hivatásból, de jórészt maguknak, vagy egymásnak, közönség nincs körülöttük." A háború által megromlott közönségnek érdeklődése elfordult az irodalomtól, művészettől, általában minden eszmeiségtől, hiszen maga a puszta élet is problémává lett. Különösen arra a társadalmi rétegekre vonatkozik ez a megállapitás, mely addig a magyar kultura hor12