Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sebesi Erné: A taps

SFBESI ERNŐ: A TAPS i. Maga se tudta, hogyan sodródott ide. Csak arra emlékezett, hogy szemtelenül kiabáló plakátok megállították a korzón és egy-két kedvenc komponistájának nevét jólesően itta szomjas két szemébe. Lopva küldte le szemei tétova nézését a plakátok aljára, ahol a helyárak kinálták magukat prepotensül drágán. Mégse riadt viszsza semmiféle áldozattól. Kellett neki a muzsika, nagyon is kellett neki most, amikor a fogságból hazakerült, tizenkilenc tavaszán, mikor a kiömlött vér gőzében kodlött minden a bizonytalanság roskadó horizontján. Hirtelen arra eszmélt, hogy már öt éve böjtölt a füle, az ő zenéhez szoktatott füle. Tizennégy őszén, amikor a második menetbe osztották, utoljára élvezte a muzsika gyönyörűségét, bár az ünnepélyes búcsúzónak komoran hömpölygő ritmusába disszonánsán nyeritett bele paripája, mert huszár volt. Tisztán emlékezett arra, hogy mig szomszédjai elborultan gondoltak az ittmaradtakra és a félelemtől rosszul leplezett görcsökbe estek, addig ő a zenei élvezettől kigyuladt szemekkel feszengett és lóhátról szivta magába a katonazene ünnepélyes melódiáit. Egy-egy gixerre fel tudott szisszenni a haptákállás dacára. Társai tisztelettel nézték, azt hitték valami hirneves zenekritikus bujt itt csukaszürkébe. Holott csak vidéki zenetanár volt mindenesetre előnévvel. Azóta Öt év telt el és most ilyen hosszú nehéz szünet után először volt alkalma a muzsika jótékony és felüditő fluidumában megfürödni. 118