Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Sebesi Erné: A taps

II. Szokatlanul mozgott a hangversenyterem parkettjén. Bakancsból átalakított cipő volt a lábán és az elegáns cipőhöz szoktatott sima parkett mintha indigná-. lódva recsegett volna a durvatalpu cipő alatt. Kissé belepirult ebbe az érzésbe és diszkréten hátrahúzódott, még messzebb sarokba igyekezett, ahová a jegye szólt. Körülötte hangos jókedvű csoportok tolongtak, önző kis szigetek, melynek partjairól részvétlenül verődött vissza bánatának örökös hullámverése. Váratlan és nagyon finom illatok tolakodtak feléje, önkéntelenül is végignézett ruházatán. Bizony szegényesen volt öltözve. Kivette az óráját, háromnegyed nyolc felé járt, nyolc órai kezdettel hirdették a hangversenyt, ugy érezte, haza kéne rohanni, gyorsan magára kapni egy szmokingott, egy könnyű fess cipőt, de hirtelen elébe rémlett egyetlen szobájának kinzó szegénysége, mostoha kifosztottsága. Még a jegy szedő is furcsán nézte őt. — Senkinek se imponálok — állapította meg befelé szorult néma hangon, — nein is csoda, persze, ha igy jövök a koncertre és gyors mozdulattal próbálta a kabátját begombolni, mert a mellény annyira kopott volt, hogy szinte zöldes fényben játszadozott, szinte moszatosnak tűnt, annyira kikezdte az idő. A nyakkendőjét is megigazította, de mindez alig használt valamit. Óvatosan rámeredt a cipőjére és ugy érezte, hogy a lába is ég és pirul miatta. — Bárcsak kezdődne az egész — sóhajtozott maga elé, mert sötétben mégse látják majd az ő nagy ártatlan nyomorát. De hol volt még a hangverseny? III. A jegyszedők ugyan erélyesen utasították be az embereket az oldalsó teremből és a müvészszobából, de a közönség oly fegyelmezetlen volt, hogy a zenészek is mosolyogtak rajta, miután a bosszankodásukkal semmire se mentek. A rendező se törődött a renddel, ő csak a pénztári jelentéseket leste és boldog izgalommal intéz119