Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

Rácz Pál: Anyja fia

a soron. Az egyik kocsi ajtajában megjelent Karcsi. A nagyasszonyt elöntötte a boldogság. A magas, izmos, kemény vállú fiu, kockás nyári ruhában, apacsgallcros ingben, hajadonfőn, ugrott ki anyja elé. Ekkor már az inas is a háta mögött volt és leemelte a podgyászát. A két sziv viszontlátása egy hangtalan ölelkezés volt. A nagyasszony szólalt meg előbb: — Drága Karcsikám, csakhogy megjött! — Szervusz kicsi anyám! Csókolom, csókolom, csókolom a kezed... • Magához emelte a törékeny asszonyt, mint a földről emelt pelyhet. Majd megindult a kijárat felé és a kocsiba segítette. — Hoztam neked valamit... — Ugyan mit hozott, édesem? Karcsi a belső zsebébe nyúlt és kivette: — Ezt, édes mama! — Már kiadták? — Azonnal megkaptuk. Az érettségi bizonyítvány volt. Karcsi frissen nézett szét a faluban. A kocsi poruszálya nehezen szállt utánuk. A kutyák versenyre keltek néha a szürkékkel, míg a nagyudvaron, a tornác előtt a komondor vinnyogott és kétlábra állva, a Karcsi nyakába merészkedett. A nagytornácon ekkorra már ott volt az uzsonna. A nagyasszony még külön is eléberakott minden jót. —• Egyék egy kis mézet, anyja fia! — Köszönöm , kisanyám, majd előbb egy kis sajtot fogok ... abból a héját Bundásnak adhatom. A komondorra nézett. A nagyasszony gyönyörködése minden boldogsággal felért. Amig Karcsi jóizüen falatozott, ömlött belőle a szó. Karcsiból is. A kérdések és feleletek halmaza. Karonfogva járták be később a nagy, ósdi kertet, ahol ismerős virágok karcsú teste himbálózott a fiu előtt. Megnézték a gazdasági udvart, meg a méhest, meg 113 8