Sziklay Ferenc (szerk.): Kazinczy Évkönyv 1898-1928 (Košice. Kazinczy, [1928])

N. Jaczkó Olga: Gombák a tölgy alatt

köszöntse a báróékat, kutyája felvonitott és maga alá kapta söréttel talált lábát. A drótháló mögött megtapsolták az ügyes kis lövőt. II. A Csoba Janku házatája egy kis megkülönböztető foltot kapott az uri birtokba merészkedéstől: kertjének silieder szilvafái és a vén körtefák közé odaterpeszkedett egy javakorbeli tölgyfa a parkban élők sorából. Ősei talán éppen az ajándékozó emlékéül őrizték, de Janku, akibe már sok mérget oltottak a korcsmai beszédek, ugyancsak azért gyűlölte és sokszor forgatta fejszéjét a tölgyfa előtt: — Leütöm ezt a szégyenfát! Biztosan valamelyik úrfi hajította a magját a nagyapám után, ugy vetődött ide! De Erzsa lefogta az ura hadonászó karját, mert ő szerette a tölgyet. Törzse körül kimélyült a kiskert földje, ott volt legsűrűbb a pázsit, a szentjánosbogárkák ott hancúroztak legszívesebben. A korhadó gallyak néha kékes fényt vetettek a nyirkos talajon és ilyenkor mások is ellenségesen néztek a fára. — Lidérc tanyázik alatta! Erzsa a lidérclángot is szerette. Ha éppen olyankor lobbant fel, amikor Janku nagy kortjántások után virtuskodott és földhözvagdalta a kanalat, árva szive dobbanása melegen simult a lángocskához. —. Hátha édesanyám lelke? Nyaranta pedig igazán olyan volt a kis mélyedés, mint az édesanya vásárfias köténye: finom illatú urigombák ütötték fel benne bársonykalapos fejecskéiket és sokszor segítettek az Erzsa vacsoragondjain. A jó gombalevessel Jankut is meg lehetett vesztegetni, mikor nagy bőszen kikelt a nagyapja csúfsága ellen. Ugy hivta a fát. Egy nap mérgesen háborgott a falu. Pedig nem is folyt a kelleténél több szesz, ami rendszerint közvetlen oka az elégedetlenkedés hangulatának. Csak a benzin szaglott végig az utcán. •. berregő, nagy autón jöttek 702