Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Cselényi László - Nap-ének (III. rész- Bordal)

Ä Rézzel kivert kupák bozontos mámora, ne búsulj, mit sem ér a bánat, cimbora! Igyál inkább te is, hiszen e zord világ most a tiéd - hogy a szívedben ércszilánk, szilánkok ezrei végzik testet faló munkájukat, a vér, az életet adó sikong, a szív alól felbőgve zúg, rohan, miként tavaszidőn megáradt bősz folyam? Ne bánd, ne hederíts reá se, cimbora, készül az ördögök irtózatos kora, vérben fog úszni majd, fuldokolni a föld, elkopik mind a szín, sárga lesz mind a zöld, aszott lesz mind, ami duzzadó, ép ma még, pokol lesz, kín a föld, pokol lesz, kín az ég. Naponta mennyi terv, mennyi szép látomás, de hát a tett után lesz-e majd áldomás? Szegény fejünk felett keselyűk - a vadon, s kigyúl a vér: mi lesz, mi lesz, ha az atom fellobban csakugyan? Fuldokol majd a föld, elkopik mind a szín, sárga lesz mind a zöld, s villámként sújt le rád a nagy megdöbbenés: kemény páncél-szíved átjárja az a kés most már véglegesen, a húslombok között megfárad majd a szív, az örök üldözött. Elzsibbad. így bizony. Igyunk rá, cimbora, véred nagy bánatát enyhítse hűs bora - arany-forralta ősz madárlátta leve hegyünknek, mellyel mint e kupa, oly tele, csordulásig teletöltött a szíved is, s a szádban méreggé változik mind az íz. Megbomlott cimbalom az ég, tüzet lehel, lázadó csillagok kórusa énekel, okádja bánatát ez a nagy éjszaka, okádja átkait, millió csillaga nyüszít, kénnel lobog, s zuhogva hull a hó: röpül a szán, röpül, röpíti két fakó. Röpül a szán, ezüst száncsengők bomlanak, 298