Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Rácz Olivér - Titkor pör iratt

M: Rozáliák és vén Kálváriák ölelték ölre lágyan, kedvesen, eltévedt Concoreggiot, bús, szegény vitézt.) Pszjakrev! - sercintett rá a fodeák ki hitte volna, hogy épp itt s ezért? Krakkó alatt még együtt öldököltünk, s az ablakokból piroscsizmás babák, szép, szőke lengyel herceglányok virágot s csókot szórtak le reánk. 2. számú védekezés Akkor még én sem tudtam: az ostromot ittasan átaludtam, s mire a harcnak este vége volt, borostás képemen kaján vigyorral végigszántott a véres, céda hold. A hold - no meg a bakó vén legénye. Pallos vagy börtön - most már egyre megy; elfogy az élet csillanó reménye, kuvasz csahol a törvényház megett. De nézd: az esti köd - megült a fákon, hóhér kertjében nyit már az őszirózsa, hordót görgetnek mind a Jakabosok, valahol távol felsír egy őszi nóta bús, régi dallam: búval bút temetnek. (Egressy Gábor Bánk bán-t most tanulja, az Arany Csillag szálája is világos; Batsányi tán ott issza vér-borát, a kocsmaablak ezért vérvirágos. Ám Kódis Suska is mulat ma este: egy részeg hajdút itat, és a bor hevén felpezsdül aszott, görbe teste, aranyköd ül kancsal, fakó szemén. Furcsáig hallik most a vigalom. A Delamani-kertben körhinta perdül, tenyér csattan a caroussel-teremben, csókok csattannak kint, a kerti csendben.) 243