Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - Könny a mikroszkóp alatt (részletek)

Me dicstelen élő, perlem a holtak dicsőségét: ma - holnap én is halott leszek, de addig önmagamért enyém a felelősség. * A sortűz nyelte el futó, vad lépteink zaját. Csitt! Csitt! Csend! Micsoda ordító szabadság, hiszen a félelemtől se félünk már. Testvér, elmentek mind a katonák. S ő ott maradt a hóban. Csitt! Csend! Valahol sebzett kis madárka sír - anyám, ilyen a gyilkosság. Tág, nyitott szemmel a hajló erdőt, megvesszőzött eget nézte. A szálló sast, futó vadat megverte, megigézte. Arany tölcsér a nap, azon folyik el most a világ vére, s kővé válva lassan-lassan beledermedt ő is a halálba didergő, téli semmiségbe. Testvértelen testvéri rög porlasztja csontjait. Helyettem s értem halt szegény, s nekem csak egy a bűnöm hogy meg nem haltam. Világnak vándora, űzötten, hontalan, de megmaradtam: árnyék a fényben, nehéz, nagy súly a könnyűségben - sorsot és népet én magam választottam. A pitypang bolyhát könnyűcske szél sodorja, fennen száll a felhő, hab lejt az ár színén; a friss tavasz törvényszerű győzelmeit siet sietve ünnepelni. . . Mehettem volna én is a könnyű széllel, árral, de bennem furcsa, fekete fájdalom nyerít, vad könnyek tengere árad; 159