Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - Könny a mikroszkóp alatt (részletek)

Me zúzott koponya: ások, íme, kiástam Rómát, egy zsoldos csontjait, s a germán hódító vasát. E megkövült buborék itt Szvatopluk percnyi birodalma, mellette könnyű, görbe kard rozsdás kengyelvas, az eltipró lovasroham emléke tán, s végül koholt hősköltemény: Zalán futása. A gyermek ártatlan, mezítelen jött világra, s örökli sorsát, mint apja bűneit, vagy sértett, pörlő szomszédait. Enyém is volt az elveszett királyság. Aradon ráfeszült az én nyakamra is a hóhér kötele. Enyém a szégyen, hunyt dicsőség mit kezdjek vele? . . . Megyek, én futó katona, gyászvitéz. Körös-körül a sápadt hullák, elhagyott csatatér; orrom, fülem levágták, Lech-mezőtől Lech-mezőig űz borzongó bánatom és a félelem; bujdosó, kétes hold kísérget, fáklyafénynél Dózsa kardját, Petőfi csontjait keresem. Tizenkilencben falunk mögött páncélvonat füstölt a fénylő síneken. Ágyúja hármat mordult, aztán elviharzott, elnyelte délen a dörgő láthatár, és szárnyra kelt, támadt egy új legenda: élőknél hősebb holtak indultak el a sose szűnő harcba. S évek múltán övék a diadal, az én sorsom a futás, szégyen, a hontalanság keserű kenyere, íze a számban. Merre fussak, hová menjek ilyen megtépett, vérző ifjúsággal. Elkékült szájjal, 158