Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - A forrás éneke (részletek)

Ä mA tér vak börtönrácsait feszítve virraszt az éber ész, akár a lámpa egy rémült kisgyerekre zárt szobában, és szívünknek nincs, ó, nincs nyugvása. * Noé bárkája: állatkert úszik az ég alatt. Megszelídített fák, gyepágyak, sápadó virágok tapadnak szomjasan a hűs talajba, csenevész bokrok, füstölgő, korcs szenvedélyek; a rég letarolt őserdőnek csak hamva, üszke itt e kedélyeket borzongató séta. Nyelvem alatt valami vad madár elhalt rikoltása, torkomban oroszlánok tompa bődülése, talpamban, izmaimban a párduc és a farkas nesztelen lopakodása, s én fehér ingben, vasalt ruhában, civilizáltan álldogálok; ketrecen, rácson kívül visszabámulok a ködbe, redves, villózó sötétségbe. Álarc az arcom, íme, lássatok, mulattat engem is e majmok torz, trópusi vidámsága. Idegeimben egy el nem robbant robbanás feszül, s titkolt félelem borzongatja bőröm, mikor a szél, halkan és óvatosan, védtelen hagyott hátam mögött a nyírt pázsit füvére lép. Üvöltenék, menekülnék - ó, vissza, vissza az időbe valami új és ismeretlen borzalom előtt ismert és elviselhetőbb borzalmakba. Hiába futok, nincs visszaút, magam vagyok a bárka és a vízözön. Elárasztottam minden tájat, tengert, 150