Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - A forrás éneke (részletek)

forrás éneke Részletek a II., III. és IV. tételből Hadd énekelem a lázadást, a konok, lassú érést a hitben, hogy egylényegű, egységes minden, ami van, hogy a semmi nem létezik, s ha van, csak az a semmi mozdulatlan, mert nehezebb hinni, amit a kéz tapint és szemünk lát, mint a nem létező kerubokat, angyalok karát, a mozgatót vagy ősokot, istent: a gonosz Jehovát, aki porkolábját, az ördögöt uszítja ránk, félelmeinket s a poklot szítani. Ó, jaj ! Gyötrött s gyötrő idegeinkben él, akár a babona, hogy a halottak lelke visszajár behunyjuk olykor két szemünket, s mint a gyermek egy sötét szobába zárva, kiáltozunk, mert ránk ront hirtelen a csontjainkban őrlő félelem, s a félelemnél őrlőbb, szörnyű magány. Oly könnyű mégis lámpát gyújtani a kis szobában, és meghitt fényben meghitt tárgyakat tapintva megnyugodni, míg pihentető álomba ringat vérünk lüktetése. Ám e könnyű megnyugváson túl mi nyugtat el, az értelmetlen, mindent szüntető halálon kívül vajon miféle könnyű álom? 149