Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Előszó helyett. Költészet és korszerűség

Äkésőbbi verseiben találkozunk. Többi költőnktől eltérően nála érződik a falusi indítás a legkevésbe. Öt elsősorban a város tette költővé. A valósággal vívott harca, kétségbeesése az irónia és a groteszk különböző színeit keveri verseibe. Az idő tördeli csontod, de te még tele vagy gőggel, hajdan beléd költöztek a csillagok s a holdak, imáid halkan mormolod önnön oltárod előtt, ragyogó szobrod körül alázatos fénnyel égnek a jegenyék. A „barlangból üzenő" költő nem hagy kétséget afelől, hogy az élet nagy dolgai mellett életünk kis, halandó mozzanatai sem kerülhetik el a költő figyelmét. Űgy tűzi ezeket gombostűre, s olyan eleganciával, mint a mesék megszállott lepkegyűjtője. Uram, világosítsd meg a mi elménk, teremts nekünk minisztereket, hóhányókat és zongorahangolókat, szabadíts meg bennünket a fülcsengéstől, a fülcimparángatástól és nyelvátültetéstől, mert tüskés a mi sorsunk, mint a kaktusz . . . (Csehszlovákiai magyar költő fohásza az Űrhöz) Ügy élcelődik bajainkkal, kicsinyességeinkkel, visszásságainkkal, szinte azzal az érzéssel, ahogy Arany János szőlősgazdája, aki a jégverést látva maga is husánggal esik neki szőlejének, mondván: No, lássuk, uram isten, mire megyünk ketten! Nem a közömbös, kívülálló érzéketlenség diktálja a sorokat, hanem az élet visszásságait érezve próbálja feloldani visszatetsző emberi gyengéinket. Az irónia, a groteszk még kíméletlenebbé teszi nála a megismerést, beleértve az önismeret kínálkozó lehetőségeit is. Hogy ez mennyire így van, bizonyítsa az idézett vers befejezése: Légy jó szívvel hozzánk, Uram, kerítünk néked égő csipkebokrot, amelyből tündöklő kegyelmed minket is verhet most és örökkön-örökké, Ámen. Költészetében ott vannak már a modern kor emberének új magatartásformái, éppúgy, mint a civilizációs ártalmak, az eltechnizálódás riasztó tüneteinek „acélbarmai", „bronzverebei" és „vörösréz patkányai". 14