Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Előszó helyett. Költészet és korszerűség

Szabadítsatok meg a gonosztól, mert vaspántokba fogta az agyam, álmaim torkára dróthurok tekeredett, és drót lett a hajam, és drótkocsányon lóg ki a szemem! szabadítsatok meg a gonosztól : s nektek adom a Földet mindenestül. (Apage, S at anas!) A harmadvirágzás harmadik nemzedéke a görög mitológia egyszemű Küklopszát választotta antológiája címadójául. A másfajta indulás tényére (és ez alapjában természetes) Tőzsér Árpád is utal az antológia előszavában, amikor megállapítja: a címadás „egyszerre fejez ki hitet és nihilt, reményt és reménytelenséget, magányt és közösség utáni vágyat", őszintén szólva, indulásukkor inkább a kalandot s a keresést éreztük, amely sokszor polgárpukkasztó hányavetiséggel párosult, mintsem a világ dolgaival való azonosulást. Egészen más hangvétel volt ez, mint a hatvanas évek elején indult Gál Sándoré, Tóth Eleméré, Batta Györgyé vagy Bárczi Istváné, akik „tűztáncos" és antológiás előzmények nélkül vágtak neki az ismeretlennek, s kezdettől fogva az emberiség sorskérdéseire keresték a választ. Az Egyszemű éjszaka azonban nem jelentett áttörést, inkább csak jelezte egy-egy induló fiatal költő reményteljes készülődését, ígéretes indulását. Egyfajta társadalmon kívüliség, magány, elidegenedés, felvett póz és divat érződik az antológia verseiben, s valóban csak a legjóbbakról reméltük azt, amit a 75 éves Illyés Gyula így fogalmazott meg: „A művészet örök forgásában a képtelenségek is viszszaperdülnek oda, ahonnan elindultak, vagyis a realitáshoz." Az új költői nemzedék legerőteljesebb tagjaiként azóta Varga Imrét, Tóth Lászlót, Kulcsár Ferencet és Mikola Anikót tartjuk számon. Jobbára a „személyes zónából" indulnak ők - talán Kulcsár valóságérzéke s Mikola Anikó ihletett tisztasága kivételével -, hogy aztán az idő lírai énjüket egyre közelebb vigye az élet „igazi nagy igazságaihoz". Közeli vagy távoli hagyományok igazságaiból építik a maguk világát. Azóta megjelent versköteteik tanúsága szerint a valóság vonzásába kerülve építik költészetük alapjait. Nem zarathusztrai séták ezek Varga Imrénél sem, inkább valós helykeresése annak a költőnek, aki olyan imponáló intellektualitással s finommá ötvözött nyelvi-költői megjelenítő erővel lépett a porondra, mint a harmadvirágzás kevés költője. Körút ez itt a csúcs alatt, hanem szebb, mint ott lenn a Nagy Vándorút, 15