Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Bábi Tibor - Utak vándora, te

M, Uŕak vándora, te Mint lassan süllyedő, csendes tengerfenék terpeszkedett a táj, csak sápadt, ezüst hold világolt felette. Szél támadt; messziről, ó, messziről jött e könnyű, éji vándor, fülembe sugdosott, hajamat cibálta: - Itt vagy hát, itt vagy-é, te konok, te büszke, te dacos föld fia ...?!- s rángatta vállamról a jó szagú subát. Rám hullt a szélmalom lomha, súlyos árnya, halkan felsírt a vitorla. Az akolban borjú és jámbor juh neszelt; a szél egyre cibált: - Nézd, ott a hold alatt, ott fut a fehér út... ! - s körül, mint leölt nyáj aludtak a tanyák. Látom, ma is látom az út menti fákat, zúgó, zilált lombjuk, s hallom, hogy súgnak a búcsúzó jegenyék. (Vándormadár, 1960) 139