Jelenlét. Csehszlovákiai magyar költészet (Bratislava. Madách, 1979)

Előszó helyett. Költészet és korszerűség

-S?«? Ez tudatosodik Bábinál is, amikor a „jobb itt az ismerős ég alatt" felismerésével vallja: Itt van, ez itt a te hazád ! hol minden fűszál ismer téged, s a nép - bármi nyelven beszél, - mégis, mégis ez a te néped !. .. Egy-két kivételtől eltekintve nem is a költőiség az, ami ebben a korszakban elsősorban megragadja az embert. Megbecsülést inkább az a bátorság érdemel, ahogyan ezek a tapasztalatlan fiatalok szinte a semmiből megteremtik a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar költészetet, vállalva az újat teremtés minden nehezét, buktatóit. Mondanivalójuk egybeesik ugyan a társadalmi igazsággal, s hogy mégsem szárnyalnak tiszta magasságokba, az elsősorban a hiányos költői eszközökkel, mesterségbeli fogyatékosságokkal magyarázható, s csak másodlagosan azokkal - a már említett - korjegyekkel, melyek eleve leegyszerűsítették az irodalom és művészet társadalmi funkcióit. Tagadhatatlan tény volt nemcsak a hagyományok hiánya, hanem az is, hogy Ozsvald és Bábi, illetve a korszak végén jelentkező Rácz Olivér kivételével alig beszélhetünk ekkor olyan költőkről, akik a magyar- és világirodalomban tájékozottabbak lettek volna. Egyszerű kétkezi munkások s középiskolás diákok ragadtak tollat, hogy lelkesedéssel vallják hitüket, meggyőződésüket az új rend s a népek testvérisége mellett. Évekre volt szükség, amíg költőink s irodalmunk egésze számára is tudatosodott az az igazság, amelyet Illyés Gyula így fogalmazott meg: „Nem a kitárulkozás avatja a költőt, az írót művésszé, hanem az általános emberi titkok boncolgatásának ereje, formája és hőfoka." Ez utóbbi hiányát állapítja meg Fábry, amikor 1955-ben a líráért érzett mély felelősséggel könyörtelen bírálatot mond, s meghirdeti a Kevesebb verset - több költészetet-elvét. A sematikus irodalomszemlélet ellensúlyozására szinte programként hivatkozik Paul Valéryre. öt idézi legfőbb tanúként a költői névadás igaz tetteire ösztönözve: „Szorgalommal keresni azt, amit csak a véletlen útján lehet megtalálni." S hogy valóban lett gyümölcs a fán, abban meghatározó szerepet játszott az SZKP XX. kongresszusának társadalmat, közéletet, szellemiséget megújító ereje. A szellemi megújhodás velejárója nemcsak a költői eszközök megváltozása, s az irodalom és művészet funkciójának mélyebb, tudatosabb felismerése volt, hanem az a tanulság is, hogy létünk, fennmaradásunk záloga csakis az emberhez és az eszméhez való hűség lehet. Az új nemzedék úgy tört be az irodalomba, hogy eleve megkérdőjelezi az előtte járó nemzedék szerepét, tagadja elődeit s a kort 12