Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság
Ifjúságból elégtelen
ket. Mindenesetre olyan kifejezésekkel illette az idevaló leányifjúságot, amiért kötelességemnek tartottam őt — felpofozni! Elfehéredett... De nem ütött vissza, ahogy vártam, hanem megragadta a csuklómat, nekem esett. Sokkal erősebbnek bizonyult, mint én. Izmos, kisportolt fiú volt, más körülmények között szimpatikus is lett volna, de nem ilyen állapotban és nem ilyen körülmények között. Undort éreztem, és nagyon restelltem magam, mintha Iván nézett volna, és csóválná a fejét az apám is. Ezt azért mégse érdemelte tőlem. És mit szólna az anyám meg Anna mama? Miinden átfutott az agyamon ... Végül, hogy megnyugodjak, megpróbáltam elképzelni, hogy nem is ő az, akivel vagyok, hanem Iván! Az én Ivánom! Jaj! Sírni kezdtem és kiabálni... Iván ... édes, édes Iván .. . Mikor Hans meghallotta, hogy Ivánt emlegetek, eleresztett, bizonyára azt hitte, valami oroszt hívok segítségül, mert hiszen mást nem érthetett az egészből, csak azt, hogy Iván, Iván ... Eleresztett, és valósággal kilódított a szobából. A ruháimat utánam dobta a folyosóra, néhány csúnya szót is ordított. Én ott álltam a szállodai folyosón, félig meztelenül. Még szerencse, hogy nem az anyám szállodája volt... Néhány ajtó is kinyílt. Nem is jó erre emlékezni. Nem jó az egészre visszagondolni, nem is tudom, miképpen kerültem ki a szabadba. .. Azt hiszem, Ildikó öltöztetett fel a női mosdóban. Mintha valaki rendőrséget is emlegetett volna, de... de abból azért nem lett semmi... Ildikót ismerték ott... a telefonszámát is tudták. Ildikó olyan bennfentesféle volt, ha külföldiek jöttek ... mivelhogy beszélt németül. Visítani tudtam volna, azt hiszem, visítottam is — hisztériáztam, juj, de rondák vagyunk, kiáltottam, meg ronda az egész élet. Ildikó pofozott, hogy térjek magamhoz, ne ordítsak. Leültettek valahova, forró feketét itattak velem, azután megkértek, hogy a jövőben ne tiszteljem meg üzemüket a jelenlétemmel. Ildikó jöhet... 88