Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

Tényleg fájt a fejem. Zsófi nagyi otthon az ajtóban várt. — Majd értesítenék — mondtam, és megyek egyenesen be a szobába. Zsófi nagyi az éjjeliszekrény fiókjában tartja az orvosságait. Zsófi nagyi álmatlanságban szenved. És nekem tényleg fáj a fejem. . . Kiürítem a fiolát, leöblítem vízzel, és lefekszem a díványra. Zsófi nagyi a nyomomban. — Hagyjál, nagyi, aludni akarok. Ő kis ideig várakozik, körülnéz. Mintha keresne valamit. Sehol semmi gyanús ... — Hát jó, aludj. Addig én átugrom a boltba citromért. Azután főzök egy teát, az jót tesz. Becsapódik az ajtó, gyorsan kulcsra zárom. Sisteregve tör elő a gáz, nem ér a tudatomig, mert két Fenmetrazin van bennem, három rum és tizenkét Meprobamat. Visszafekszem, nyakig betakarózam, és lebegni kezdek visszafelé az időben. Olyan messzeségbe kerülök, ahol azelőtt és azóta se voltam. És mintha zsugorodnék... határozottan zsugorodom. Egészen apró kislány vagyok. Anyám megigazítja a takarómat, apám belép az ajtón. Szól valamit... Felemelem a fejem a párnáról, ott állnak egymással szemben. Anyám hozzám lép, idegesen kiráncigál a takaró alól. Nem merek nyafogni, félek az apám tekintetétől. Az anyám kiabál... Mondd meg ... mondd meg, no! Nem tudom, mit kell megmondanom. Hol voltunk ma délután? Nem emlékszem... Anyám ujjai belemélyednek a húsomba. A felső combomba. Fáj! Félek! Még mindig nem tudom, mit kell mondanom. Anyám megérzi rémületemet. Segíteni akar. Mondd meg no, nyugodtan megmondhatod ... Sétáltunk a ligetben. Igen... sétáltunk a ligetben .., És ki volt velünk? Nos! Felelj! Bátran. Ki volt velünk? Anyám ujjai egyre mélyebben vájnak a húsomba. Hegyesre manikűrözött, vérvörös körmei ... Érzem, hogy ezután valami borzasztó következik. Azt mondom hát, amit anyám hallani akar. Anyám körmeinek szorítása lazul. Én felszabadultan, 76