Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

mert bánatom és elhagyatottságom a gyomromra ment, nem bírtam enni, és nem volt kedvem élni sem. Iván sikereiről az újságokból vettem hírt Egyszer levelet hagytam a címére a portán, hogy lakásán felejtettem a Villon^kötetet — persze ez csak ürügy volt, mégsem írhattam, hogy meghalok utána —, szóval amikor a Villont kértem, akkor ő a Villont letette a portára. Egy cédula is volt benne: „Ha vége lesz a rumlinak, jelentkezem." Csak ennyi? — mondhatná valaki. Hiszen ez semmi. De én tudtam, hogy ez sok, nagyon sok. Ez azt jelenti: „Hiányzol!", „Vágyódom utánad!", „Töröm a fejem, mikor találkozzunk!", „Bízzál bennem!", „Az a boszorkány a nyakamon van, energikus asszony, nem szeretek vele vitatkozni", „Szeretlek, szeretlek, szeretlek..." Hogy könnyebben és gyorsabban teljék az idő, eljárogattam a lányokhoz az intribe. Ök rögtön észrevették, hogy baj van velem, a lányok megérzik a boldogtalanságot, bár én nem panaszkodtam. A boldogtalanságával nem szívesen henceg senki. Hagytam, hogy beszéljenek. Erika elmondta, hogy a nyár folyamán autóstoppal bejárta Lengyelországot. Nagyon tanulságos utazás volt, kár, hogy Gabi miatt — aki vele tartott — nem lehetett minden szépségét kiélvezni. Szülei házánál fejeződött be az út, ahol egy valóságos Tarzannal ismerkedett meg, most helyezték a városkába, valami erdőmérnök, mogorva, mint egy medve, és gyűlöli a nőket. — Hallottál már ilyet? — kérdezte tőlem Erika. — Soha — válaszoltam. Űgyis tudtam, csak azért beszél, hogy elterelje figyelmemet a bánatomról. Y vette is csak azért panaszkodott az afrikaira, aki elutazott, és nem írt azóta egy sort sem. Romola a mezőgazdaságban dolgozott. Barnára sült, (mint egy cipó. Neki is volt kalandja, de abban nem szerepelt a szerelem... Addig-addig vigasztaltak, amíg elbőgtem magam, amiből minden kiderült. Romola csúnyán lekapott. — Te vadlúd! Minek kezdtél ki egy nős krampusszal, ha ilyen háklis vagy? Tudhattad, hogy ez lesz a vége! Vagy mit gondoltál? ... 64