Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

(Yvette-nek akkoriban egy afrikai fiú udvarolt, nagyon érdekes srác. Bejelentőlapjának abba a rovatába: apja fog­lalkozása, azt jegyezte be: király. Értelmességét bizonyítot­ta, hogy hozzánk jött tanulni, és nem a kapitalistákhoz. Úgy gondolkodott, jobb, ha ő alapítja meg hazájában a szo­cializmust, mintsem valamelyik elnyomott.) Hímeztem-^hámoztam, restelkedtem is, amiért modern lé­temre meghunyászkodom a nyers erő előtt, mentséget sem tudtam hirtelenében felhozni, ezért a lányok levonták a konzekvenciát — úgy mondták, muskátlis ablak való hozzám meg „Csak egy kislány", és hogy én minden bi­zonnyal le tudnám élni az életemet a modern kor vívmá­nyai nélkül... Illett volna felháborodnom vagy legalábbis meggyőz­nöm őket tévedésükről, de hamarjában nem találtam meg­felelő metaforát, és amíg kerestem, ők nagy vihogással el­vonultak. — Csaó, csaó — kiabálták messziről, míg én lehervadva ballagtam tovább, és pár perc múlva a lábtörlő alatt ko­torásztam. Sajnos, hiába. Kulcsom szintén ott maradt apám lakásán. Csengetésemre nem nyitottak ajtót, holott pon­tosan emlékszem, Zsófi nagyi azt mondta, anyu háromkor végez. A nylonkarvalynak lenne igaza? — villant át az agya­mon, de rögtön elhessegettem ezt a gondolatot. Nyugi, nyu­gi, csitítgattam magam. Anyád feláldozta érted a fiatalsá­gát. Neki sem könnyű ... Gizi nagyi sinas itthon ... Le­het ... meglehet, hogy anyu valakit helyettesít! Előfor­dul ... Utolsó percben szól a telefon ... sok az utas, nyár van... főszezon, turisták érkezinek csőstül! Igen! Anyám túlórázik ... Akkor pedig ... Akkor pedig ki tudja, mikor jön haza! Dörömbölni kezd­tem, hátha csoda történik.. . Nem történt. Csak a lakók vonultak ki nagy garral, ami nem csoda, mert pokoli zaji csaptam. Az a vén Kajafás a negyedik emeletről pláne olyanokat mondogatott, hogy az kifejezetten becsületbe vá­gó! Sajnos, a Rozmaringban történtek után ki sem kér­hettem magamnak. 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom