Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

— Legszívesebben krimiket meg képregényt... meg amikor mutatják a tévében a rendőrséget... Azt Is szeretem... — Hát igen! Ez meg is látszik... Elhallgatott, láthatólag bosszantotta, hogy a beszélgetés ilyen fordulatot vett. Végül anélkül, hogy erre felszólítottam volna, kijelentette: — Azért én még megjavulhatok. — Egészen biztosan! Ha elhatározod magad ... — De ez nemcsak rajtam múlik, hanem apuékon is. Ha elkezdenek pofozni, akkor dühbe gurulok, és csak azért is még rosszabb vagyok. — Te is megbüntetnéd a fiadat, ha olyanokat művelne, amiket te szoktál. A fiú ismét eltűnődött. — Anyuéknak nincs hozzám türelmük — mondta végül. — Mert túlzásba viszed a pajkosságot. — Nemcsak azért, hanem azért is, mert ők mások, mint maga. Mindig veszekednek meg kiabálnak, egymásra is ... És ezt nekem nagyon rossz hallani. Ezt maga nem tudhatja. — Dehogyisnem tudom, Gyurika. Apu meg anyu agyondolgozzák magukat, kimerültek, hát ezért... Másnál is előfordul. Ilyenkor menj (be a szobádba, és ne gyere elő, amíg nem hívnak, amit egymásnak mondanak, az nem tartozik rád. — Hát amit öregmama mondogat? Meg Lili? — Elkeseredésében mindenféle kicsúszik az ember száján, de azt nem gondolja komolyan. Jól nézne ki a világ, ha mindent komolyan gondolna az ember, amit unalmában vagy keserűségében összefecseg. — Nagymama miért van elkeseredve? —• Azt én nem tudhatom ... — Én tudom. Azért, mert haragszik anyura. — Nagymama haragszik anyura? — Meg apura is. Mert meg akartak engem ölni! Magamhoz vontam a fiút: — Gyurikám, téged senki sem akart megölni. — De nem akarták, hogy megszülessek. 316