Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

a nagy kérdéssel: Tulajdonképpen meddig kívánom őt fogságban tartani? —- Távol áll tőlem, hogy fogságban tartsalak — magyaráztam —, csupán felelősséget vállaltam érted, és amit vállalok, azt teljesítem is. Ezután sokáig nem érdeklődött semmi iránt, csak nagy sokára jutott eszébe megkérdezni, hogy nekünk miért nincsen gyerekünk? Megremegett kezemben a portörlő rongy. — Mert előbb be akarunk rendezkedni. — De hiszen be vannak rendezkedve. — A gyereknek is kell egy szoba. Hiszen tudod! Neked is van. Ezt megértette, de azért megjegyezte: -—• Az azért nem olyan fontos. Bíróéknak két gyerekük is van, pedig csak két szobájuk van. Ehhez nem tudtam hozzászólni. Ö igen. — Maga szereti a gyerekeket? — kérdezte, mert nem bírta elviselni a csendet. — Hát persze! Téged is szeretlek. — De ha lány volnék, sokkal jobban szeretne. — Miért gondolod? — Mert a lányok azért mégse olyan nagyon rosszak. A lányok gyávák! — Nem minden lány gyáva, és nem minden fiú rossz. — Csak én! — Te is csak néha. Amikor nem fogadsz szót. — Én többnyire szót fogadok. Az ebédemet mindig egyedül melegítem meg, elmosom az edényt, és bevásárolni is járok, megkérdezheti. — Viszont sok olyasmit csinálsz, amit nem kellene. — Csak ha unatkozom. — Hát akkor ne unatkozz! — Mit csináljak olyankor, amikor nem csinálok semmit? —- Olvass! Ilyen választ nem várt tőlem, de feltalálta magát. — Olvasok... meg moziba is járok. — Miket olvasol? 315