Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

az önállóságra. Eltűnődöm: Valóban jó lesz, ha Gyurika nagyobb önállóságra tesz szert? Viszont ha nem, előfordulhat, hogy olykor vacsora nélkül fekszik le. Öregmama közben előszedte a frissen sült apró süteményt, ital is kerül az asztalra, tölt, koccintunk és iszunk. Egészségünkre! Gyurika ténykedéséről égett zsir szaga tesz tanúbizonyságot, no meg egy táskarádió bömbölése. Nagymama beteszi az ajtót, mert nem bírja a ricsajt. Figyelmeztetni szeretném, hogy a veje, aki egyben Gyurika papája, az ilyen ricsaj zenéből tűrhetően eltartja a családját. No de hát nem azért jöttem, nem is tartozik feladataim közé a nagymama zenei ízlését befolyásolni. Akad neki baja ezenkívül is temérdek, a lányával, vejével, anyóstársával, mindennel és mindenkivel, az egész világgal. Rá is tér rögtön kedvenc témájára: ki hitte volna, hogy ezek megérnek együtt ennyi esztendőt? ö bizony nem! — Tudja, amikor beállítottak hozzánk, a fiú azzal a boglyas fejével, és bejelentette, hogy ő a gyerek apja... Bizony se szó, se beszéd, hanyatt estem. Elájultam bizony. Mert én már akkor éreztem, ami be is igazolódott, hogy nem értek még meg a házasságra! Zöldfülűek voltak mindketten. A gyümölcsnek a fán kell beérnie, nem a kosárban. Talán nem volt igazam? A legszebb éveit elfecsérelte az a lány, nem a tanuláson járt az esze. A fiú meg az esküvő után berukkolt két évre, s amikor hazajött, fejébe vette, hogy külföldre megy. Merthogy ott zenével többet lehet keresni. A lányom nem tudta, vizsgára készülődjön-e, vagy a gyerekről gondoskodjon. Mondtam is neki: Hát élet ez? De ő: Hogy csak bízzuk rá. Hát rábíztuk! És mi lett belőle? Az lett belőle, hogy egyszer csak beszélni kezdték, hogy a férjének van odakint valakije. Olyan mondta, aki találkozott vele, hogy már haza se jön, kint marad, disszidál. Hazugság! — kiabálta ekkor az én drágám, és kapta magát, rohant az anyósához, ahhoz a Lilihez, mert neki tudnia kell, mi az igazság, nekem odakiáltotta, mama, menjen el az óvodába a gyerekért! És elrohant. Én meg visszakiabáltam, hogy megyek, csak előbb leszaladok a kertbe, le kell szedni az almát, mert lopják. Hát úgy is volt, lementem 282