Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

sem lelkileg érett. Féltem a szüléstől, a Klári által vázolt felelősségtől, haragudtam a férfiakra, hogy nekik a szerelemből a könnyebbik rész jut. Vágyódtam az anyám után, miközben szorongással gondoltam arra, hogy a szeme elé kerülök. Ez is bekövetkezett, hazamentünk, elhelyezkedtünk a rekamién, és élni kezdtük a házaséletet vagy amit általában így neveznek. Aztán már nem jutott idő az unatkozásra. A rokonság gondoskodott programról... Elsősorban az anyám. Az ő kitartó dacolása közelebb hozott Gyurihoz, mert ádáz volt, rosszhiszemű és igazságtalan. Ezt nem bírtam! Mindig akkor kapcsolta be a tévét vagy a rádiót, amikor Gyuri tanulni akart. Ha nem volt műsor, valamelyik szomszéddal tárgyalt viselt dolgainkról. Gyuri áthelyezte tanulásának színhelyét az Egyetemi Könyvtárba, anyám nem hitte el, hogy valóban ott időzik. Későibb kávéházakba cipelte a könyveit. Anyám szerint egészen más okból járogat oda ... Hazament tanulni régi otthonába. Anyám figyelmeztetett, hogy az anyjával összeesküvést szőnek ellenem. Hiába igyekeztem vele megértetni, hogy nincs a házunkban egy csendes zug, ahol magúink lehetnénk, nincs egy nyugodt pillanatunk ... Ilyenkor sírni kezdett, és átkozta a percet, amelyikben megszületett. Én persze Gyuri nyakába zúdítottam keserveimet, illetve az anyám keserveit, mert mindig maradt bennem cseppnyi méreg abból, amit belém csepegtetett. Gyuri hallgatott, amíg el nem fogyott a türelme, akkor rám ordított: fogjam be a szám, már megint telebeszélte a fejem az a banya! Anyám az ajtó túlsó oldaláról visszaordított. A szomszédok is állást foglaltak ügyünkben. Kremnicky tanácsokat osztogatott, Gyuri végül beszegezte a szobáinkat összekötő ajtót, vastag függönyt is akasztott eléje, ebből olyan balhé kerekedett, hogy összeszaladt a ház. Éjszakánként nyitott szemmel, szótlanul feküdtünk egymás mellett, Gyuri akkoriban már többnyire reggeleínként járo^ptott haza — részegen. • '-ny