Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

hallgatott. Valóiban körülményes volt megmagyarázni, hogy miért akarok náluk maradni. De elkerülhetetlennek látszott. — Anyám kidobott Gyuri miatt. Klári csípős lett: — Neked ilyen okos anyád van? Nem is gondoltam volna. Inkább vigyázott volna rád, hogy ne kerülj ilyen helyzetbe ! — Éppen az ment az idegeimre, hogy túlságosan vigyázott. Az egész osztály röhögött rajtam, úgy megnyirbálta a személyes szabadságomat. A legoltáriibb buliból ki kellett lépnem, ha nyolcat ütött az óra. Esti mozielőadásra sem mehettem egyedül. — Akkor meg ... — Gyuri olyan rendes fiúnak látszott, nem volt rámenős. Eleinte csak sétálgattunk, tessék elhinni. Igazán nem gondoltunk semmire, de egyszer elkapott a zápor éppen itt a ház előtt. Gyuri azt mondta, ugorjunk fel, várjuk meg bent a végét. Én nem tudtam, hogy senki sincs idehaza. — A végén kiderül, hogy én vagyok az oka mindennek, mert nem őrzöm cerberusként a lakásomat. — Ugyan, ne csinálj ebből ügyet! Nem ő volt az egyetlen nőcske, aki megfordult itt — jegyezte meg Klári. A néni nyelt egyet. — De nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy ezzel minden probléma megoldódott! Én senki kedvéért nem mondok le a nyugalmamról, senki porontyát nem fogom napközibe cipelni. Vegyék tudomásul! Na de még beszélgetünk mindenről, ha kicsit lecsillapodtam. Egyelőre sürgősen tűnjetek el a szemem elől! Igyekeztünk, de Klári visszatartott, mert Őt még az is érdekelte, hogy miből szándékozunk megélni. Miként képzeljük el az egészet? Miből akarjuk a gyereket felnevelni, házbért fizetni? Feltéve ha lesz hol laknunk! Mert ugyebár, azt mondani sem kell, hogy Gyuri szobája csupán ideiglenes megoldás! Nem! Ezt valóban mondani sem kellett. Viszont ilyen prózai dolgokon mi még sohasem törtük a fejünket. Ismeretségünk három hónapja alatt többet csókolóztunk, mint 228