Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Időzített boldogság

— Én ostoba! Azt hittem, hogy megértő fiúval marad­tam magamra — tördelte a kezét Lili. — Hiszen éppen ez az! Éppen azért gondoltam, hogy... — Gyurka lélegzetvételnyi szünetet tartott, nyilván tisztá­ban volt szemtelensége túl magas fokával. — Éppen azért gondoltam, hogy jót tesz majd, ha nem leszel olyan egye­dül. Nem való neked a magány, hiszen tudod ... Lili megint a húgára nézett. — Na, mit szólsz hozzá? Mit szólsz hozzá, kérlek! (Gyu­ri anyja, ha izgult, mindent kétszer mondott.) Klári mosolygott. — Tulajdonképpen igazat adok neki... Klári nyugalmától Gyuri nyeregben érezte magát. — Nem állítom, hogy csakis azért történt, de mindeneset­re hozzájárult! — Te, ha eddig nem pofoztalak fel, még megkaphatod! — ugrott fel a fotelból Gyuri mamája. Mire ő: — Kérlek! Legalább a menyasszonyom előtt mérsékeld magad! Annyi szépet meséltem neki rólad. Igaz, Nina? Sok szépet meséltem neked Liliről... Legszívesebben levegővé változtam volna. — Na, mit szólsz ehhez? — kérdezte harmadszor is Klá­ritól Gyuri mamája. — Élvezem! — válaszolta a legnagyobb lelki nyugalom­mal. — Téged nem háborít fel? — Számolni lehetett ilyesmivel. Hányadik hónapban vagy? — fordult felém Klári. Elpirultam. Azt hittem, állapotom külső jele még nem mutatkozik rajtam. Zavarom Gyuri nagynénjét újabb ne­vetőgörcsre ingerelte, miközben egyre azt hajtogatta: — Maflák! Istenem, milyen aranyos két mafla! Jövendőbeli anyósom a helyzetet egyáltalán nem találta mulatságosnak. Idegesen felugrott: — Azonnal orvoshoz megyünk! Gyuri három szóval lehervasztotta: — Már voltunk! Késő! 226

Next

/
Oldalképek
Tartalom