Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

nak felelősségre, és minden rossz tulajdonságod reám veti árnyékát. Nos hát, igyekszem ezt nem elfelejteni, nem is lehet ezt elfelejteni, mert hiszen ha nem lennék az apám lánya, már az első botrány után úgy röpültem volna a suliból, mint a focilabda. Nem mondom... így is repültem, de azt ki lehetett védeni. Behívták apámat, hogy hát, kedves igazgató elvtárs, a kislányoddal baj van, ha nem a te lányod lärme akikor ... szóval... teihát... Szóval saját kérelmemre távozhattam az iskolából. Anna mamát respektálom. Főleg gazdag szókincse miatt. Ügy tud prédikálni, hogy arra már nincs is hasonlat. És mindig párhuzamot von köztem és a saját lánya között. Ez az összehasonlítás érthetetlen módon mindig Natasa javára dől el. Bármit csinálok, az ide vonatkozó szöveg: — Lennél csak az én leányom... Csinálna csak ilyesmit az én kislányom... (Hogy oda ne rohanjak!) Hát tehetek én arról, hogy hároméves koromban elváltak a szüleim? Pali bácsit csak félapaként tartottam számon — és ki nem állhatom. Olyan különösen tud nézni, olyan nem apásan. .. Anyu is észrevette. Anyu imád engem, feláldozta értem a fiatalságát... És sokáig nem akart a házhoz mostohaapát hozni miattam. Pali bácsit nem szeretem, no... nem is tisztelem, de azt hiszem, ez nem főbenjáró bűn, hiszen olyasmit még a vallásórán sem tanítanak, hogy tiszteld anyád szeretőjét, hogy minél előbb mos t oh a apát ültessenek a nyakadra ... Nagyapust bírom a leginkább, bár neki is van bezzeg je, de őhozzá illik, amikor megpödörgeti a bajuszát, és azt mondja: „Bezzeg az én időmben pofozott a mesterem, mint egy csendőr. Nemcsak a mester, az apám is. De bizony nem tagadom, még az én kezemből is ellendült a kaptafa, ha nem vágta magát haptákba valamelyik taknyos, amikor velem beszélt. Hát hiába no, akkor olyan volt a pedagógia!" Ma kevesebb a pofon, nincs kaptafa... ma „bezzeg" van! Ügy fújják az öregek, mint valami ősi kürtöt, hogy harcba 12