Dávid Teréz: Ifjúságból elégtelen, Időzített boldogság

Ifjúságból elégtelen

— Ha hiszi, ha nem, nem próbáltam ki. — Hát pensze! Ha egyszer az urával ment! — A Csontos nevezetű, kissé elhanyagolt öltözetű kolléga szólt közbe, aki az utóbbi szavak alatt lépett a szobába, és szinte lerángatta magáról a nyakkendőt. — Hű, de meleg van! Meg kell gebedni! — Se szó, se beszéd, kezembe nyomta a virágait. — Ki a fene fogja ezt a zöldséget tíz kilométeren keresztül cipelni biciklin. — Miért nem viszi el a postás Mancinak? — kérdezte Ági. — Vagy még egyszerűbb: Miért nem megy oda lakni? — Mert a tíz kilométeres bicikliút alatt csupán az időjárás szeszélyeinek vagyok kitéve, s az ellen megedződtem. Mancika viszont férjet akar belőlem csinálni, és ezt az áldozatot még a magas iskolaügy sem kívánhatja tőlem. — Előbb-utóbb úgyis megnősül! — Csak utóbb, kérem, csak utóbb. És a saját elhatározásomból, nem pedig egy bútorozott szoba miatt. Számomra a házasság nem menedékhely az élet vihara elől, hanem bástya, ahonnan naponta újult erővel indulok küzdelembe. — Ezt szépen mondtad — dicsérte meg Csontost Máthé igazgató, aki közben szintén megérkezett, és ellentétben Csontossal, túlzottan követte a legújabb divatot. — Ha megengeded, feljegyzem. — Parancsolj, kérlek, bár az az érzésem, hogy nem én gondoltam ki. Olvastam valahol. — Ide hallgass — villant ekkor felém az igazgató szeme. — Elvihetnéd a kolléganőt Manciékhoz. Csontos rám nézett, legyintett. — Reménytelen! Manciék nőnek nem adnak ki szobát. — Még egyszer rám nézett, rajtam felejtette a szemét, aztán helyesbített. — Azért elmehetek. Rajtam ne múljék. — Kis ideig gondolkodott. — Aztán hol találom a kolléganőt, ha esetleg ... — Gyere a nemzeti bizottságra, ott leszünk — válaszolta Máthé. Ezután mindenki hazament! Ágit gyerekkocsival várta a férje a kapu előtt, Forgáchné fogta a virágait, és elindult a temető felé, de egy óvatlan pillanatban irányt változta125