Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út
Az idegen
miivel az esti iskolában az én tanfolyamom éráit nemegyszer abban a kis (könyvtárteremben tartották meg, ahol éppen én dolgoztam. Egyszer a villanyszerelők valami vezetékkel babráltak a folyosón, és a létrával kiverték a bejárati ajtó egyik üvegtábláját. Ezt az üveget aztán hetekig nem pótolták. Egy reggel keresem a kulcsomat, hogy bemehessek, nem találom. Lenyomom a (kilincset, imég zárva van. Az ds előfordul, hogy a takarítónők reggel jönnek, s akkor, amíg odiabenn dolgoznak, a kulcsot belülről a zárban hagyják. Nosza megpróbálom, hátha szerencsém lesz, a kitörött üveg helyén benyúlok. Olyan lendülettel nyúltam be, hogy ripityára zűztaim a friss üvegezést, mely elkerülte a figyelmemet. Kezemet elöntötte a vér, véres volt a ruhám, az ajtó, a lépcső. A közelben senki. Megszeppenve, tanácstalanul álltam, fél kezemmel ügyetlenül igyekeztem kihalászni a zsebkendőmet a táskámból, amikor valaki megszólalt mellettem: — Hát ezt jól megcsinálta. Egy fekete hajú, fekete szemű fiatalember állt előttem — akkor csak ennyit állapítottam meg a külsejéről —, és már illesztette is a kulcsot a záriba. — Na jöjjön. Valósággal megragadott, és cipelt magával, én pedig mentem utána, egyenesen a szobába, ahol dolgozott. A gipsszel összemázolt asztalon fogók, szerszámok, fogsorolk hevertek, azokat bámultam, míg a fiatalember vattát, kötszert vett elő, egy kicsit letörülgette a vért, megnézte, milyen a sebesülés. Hat vágást számolt össze. Nem voltak túlságosan mélyek, egyet kivéve,, amely a hüvelyk- és mutatóujjam közül indulva lehúzódott egészen az ütőeremig. Ez fájt is nagyon, és a vérzést is alig lehetett csillapítani. — Nem vettem észre, hogy imár új üveget tettek. — Gondoltam. Mindjárt jön a doki, majd összeöltögeti magát. Azonkívül az új üvegezést is fizetni fogja. Miért jár maga mindig ilyen korán? Megállapítottam, hogy ezek szerint már ismer látásból. — Mert én egy szorgalmas teremtés vagyok. És maga? — Nem szorgalomból, de a kollégám második hete fekszik influenzában, és rengeteg a dolgom. Legalább ennyit 56