Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

bácsi szerelmes is lehetett bele amolyan /rabszolgai módon, s ez anyunak látszólag nem volt ellenére. Jutalomképpen az öreg vasárnaponként nálunk ebédelt, s anyu még meg is dicsérte, pedig az ilyesmi, amióta eszemet tudom, a legritkább esetben fordult elő. — Pali igazán a Jobb .kezem, de szükségem is van rá, mert mostanában hamar elfáradok. Hiába, a kort megérzi az ember. A (korra vonatkozólag persze Vörös bácsi rögtön .tiltakozott. Vén trubadúr. Az volt a gyanúm, ihogy ilyesmikkel pótolja mindazt, amiért .azelőtt is helyről helyre dobálták, s anyu a ,,joibb kéz" helyett is kivette részét a munkából. — Az égvilágon senkije nincs — mondta anyám, amikor imár eloltottuk a villanyt —, hálás minden szóért. — Majd még megkéri a kezedet. Nagyon odavan érted. — Ne beszélj bolondokat. Jólesik, hogy így ugrál körülöttem, de különben? Soha. Ellenben te. Te vagy arra való, hogy már ilyen gondjaim legyenek veled. Hogy élsz? Soha magadról egy bizalmas szót nem mondasz az anyádnak, mint más lányok. Arra gondoltam,, hogy anyuhoz nehéz bizalmasnak lenni. Miért is? Még kiskoromban leszoktatott róla. Visszaélt vele. Nem úgy kezelte közléseimet, mint kedves, közös titkunkat, hanem mint fegyvert, amit magam ellen a kezébe adtam, s amivel kellő pillanatban lesújthat. Miért tudtam Felixnek mindent elmondani őszintén, azt is, amit még magának sem: szívesen vall be az .ember? — Ha majd lesz valami közölnivalóm, biztosan szólok — ígértem. — Egyelőre semmi. Pedig ez nem volt ligaz. Hiába mentegetőztem, ihogy rengeteg tanulnivalóm van imég a rendes munkám mellett, az igazság az volt, hogy tanulás közben, munka közben mindig csak a fekete járt az eszemben. Két hónapiig nem ;is tudtam, hogy létezik, pedig bizonyára láttam futólag, hiszen egy épületben dolgoztunk, csak ő az üzemi rendelőhöz tartozott. Fogász volt. Ö, ha a megismerkedésünkre gondolok! Nekem is volt kulcsom a közös folyosó ajtajához. Gyakran érkeztem elsőnek, és sokszor csak ikéső este mentem haza, 55