Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

ikások között. Annyian vannak itt,, hogy nem is ismerhetik mind egymást. Ebédről visszafelé menet találkoztunk Lacóval. Érdeklődött, .milyenek az első benyomásaim. — Azt hiszem, fog menni — igyekeztem mosollyal leplezni inagyon is nagy kétségeimet, de Laco jóleső biztatását nyomban megsemmisítette a doktor. — Nem úgy van az ... angolul tudni... Mondtam én, ihogy fiérfi kellene inkább ide. Nagyon szíveimre vettem a megjegyzést, egész délután a fejemben motoszkált, hazafelé készülődőben meg is kérdeztem: — Sivák elvtárs, miért gondolja, ihogy egy férfii inkább el [tudná látni ezt a munkakört? Tegyük fel, hogy nyelvtudásunk egyforma. — A férfi mégiscsak más. Intenzívebb az érdeklődése a technika iránt,, biztosabban tapint rá .a dolgokra. Ne sértődjék meg, ez így van. Kriszti kivétel — bókolt Krisztina felé —, de neki kitűnő szakképzettsége is van. Krisztinát az elismerés nagylelkű hangulatba hozta, mert vállamra tette ápolt kezét, s a hangja csupa jóindulat volt. — Szakképzettségre ő is szert tehet, hiszen örömmel fogadnak minden továbbtanulási szándékot. Alkalomban igazán nincs hiány. Mind a tíz körmömmel megkapaszkodóim itt, tökéltem el magamban. Így történt, hogy jelentkeztem az ősszel meginduló esti szakiskolára. Meglepett, hogy az egész üzemből csak öten voltunk az első évfolyamban. Nem mondom, ihogy nem akadtak még nehézségeim, de közben megnyugodtam, mert biztos voltaim banne, hogy a munkámat el tudom végezni. Kétszer voltaim odahaza látogatóban, és olyasmit találtam, amire egyáltalán nem számítottam. Anyu kitűnő alanyt talált hatalmaskodásához a mókusban, akit helyettem kapott. Vörös bácsi áldott, szelíd természetű ember volt, anyu szava szentírás volt előtte, anyu méltányolta Is ezt, viszont Vörös ibácsi tűzbe ment volna anyuért. Ezt találtam otthon, és elégedett voltam, mert láttam, hogy anyu jókedvű. Vörös 54