Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

©etek, markoltam meg a szótárakat,, különben csúfos végem lesz itt. Űjabb órai vergődés után megint megszólaltam: — Mikorra kell elkészülnöm a munkával? — Ugye, még nem kapott teljesítményívet? — felelt kérdéssel Krisztina. — Nem. — Pillanatnyi habozás után: — Tulajdonképpen mi az? — Nyomtatvány, amelyen a napi rovatokban pontosan fel ikell tüntetnie az aznap végzett munkát. Szombaton vagy hétfőn behozzák. Addig ráér, és a hétfőig végzett munkát is tetszés szerint beoszthatja a jövő hétre. Különben hová való? Megmondtam. Krisztina csak azért kérdezte, mert észrevehetően magyar akcentussal (beszélek. Aztán megkérdezte, mivel foglalkoztam eddig. Nagyon elcsodálkozhatott a kapott feleleten, mert elhallgatott, és délig nem is szólt többé. Délben már egy halvány árnyalattal kevésbé reménytelennek láttam a helyzetet. Erre az adott okot, hogy elkészültem öt mondat épkézláb fordításával. Gyakorlatlan vagyok még, vigasztaltam magamat. Fél egy felé Krisztina és Sivák felállt. — Ebédelni megyünk az üzemi étkezdébe. Maga hol ebédel? — Ha lehet, én is mennék — feleltem. — Lehet akármikor jegyeket kapni? — Persze. Csak ma kell még jegy nélküli ebédet ennie. Láttam már odahaza is üzemi étkezdét, de nem találtam valami elragadónak. Ez azonban szép volt. Szebb, mint otthon a vendéglőnk étterme. A két nagy csi'lllár és a hófehér abrosszal borított, üveglapos asztalkák Igazán jól mutattak, csak /közelebbről vettem észre, hogy azért az abroszok mégsem egészen hófehérek. Letelepedtünk egy asztalhoz. Egyelőre több figyelmet szenteltem a teremnek, mint az ételnek. Utcai ruhás és munkazubbonyos nők, férfiak jöttekmentek a tálcával, magyar szót is hallottam eleget a mun53