Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Kéri képviselő úrhoz jöttem... ha itthon van — makogtam valami hasonlót. — Milyen ügyben? — Édesanyám küldött egy levelet... Az asszony nem szólt semmit, de kinyitotta a kaput, és én beballagtam utána a házba. Bevezetett egy szobába, és hellyel kínált. Elvette tőlem a levelet, és ikérf,, hogy egy 'percig legyeik türelemmel. Alighogy egy kissé körülnéztem a szobában, és megcsodáltam az ablak előtt álló rózsafákat, melyeknek fehér virágai mintha éppen olyan élvezettel adták volna át magukat az esőnek, mint én idejövet, az asszony kilépett a másik helyiségből, de az ajtót nyitva hagyta. — Tessék — mutatott befelé, jelezve, hogy szabad az út. Beléptem. A másik szoba ablakánál ott állt Kéri, talán éppen ő is a fürdőző fehér rózsákat nézte az előbb. Ö volt az, alkinek a képét az újságban láttuk, de az is ő volt, aki azon a háborús karácsonyon oly titokzatos látogatást tett nálunk. A képről nem ismertem meg, így szemtől szemben azonnal. Pedig mennyire más volt! Nem arra gondolok, hogy megöregedett, mert hiszen az évek inem szálltaik el felette nyomtalanul, de akkori csavargókülseje és a mostani között óriási volt a különbség. Nem mintha arra számítottam volna, hogy belépve a csavargót látom viszont, de ilyen ápolt, jól öltözött, elegáns emberre sem gondoltam. Láthatta m eg ill e tő d ésem e t, elm os o ly o d ott. — Na, ikislány, maga ugyancsak megnőtt azóta, hogy találkoztunk. Elolvastam az édesanyja levelét, megtudtam, hogy édesapja már nem él. Egy pillantást vetettem az ablaik mellett álló íróasztalra, ott hevert szétterítve anyám levele. Megint csak szégyenkeztem, és nem tudtam, mit mondjak, pedig valamit mondanom illett volna. Kéri leültetett, aztán megkérdezte: — Szeretném tudni, -mégis milyen állásra gondol. Milyen ambíciói vannak, mihez van különösebb kedve, tehetsége, aztán majd meglátjuk, mit lehet tenni. — Nem tudom, talán titkárnőnek ... — Gépírni, gyorsírni tud? Vagy mit tud, mondja. 43