Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

Az idegen

— Miért üljék fel vaktában a vonatra? Lehet, hogy Prágában van, s akkor hiába a fáradság, a költség. Csak egy pillanatig gondolkodott. — Meg kell ik o dk áztatni. Legjobb mindent melegében intézni. — De hát, ha mindenáron meg kell lennie, miért nem mész te? — Nem hagyhatom itt az üzletet, rengeteg a sürgős munka. Másodszor, rólad van szó, szokd meg, hogy magad intézd a dolgaidat. Harmadszor, úgyis adok veled páír sort, szólnod is alig kell, ha már annyira nehezedre esik. Mit akarsz még? Semmit sem akartam. Tudtam, úgysem akarhatok, ha egyszer anyám alkar. Ö akar mindkettőnk helyett. iNem szóltam többé, karomat fejem alá tettem, és vártam, hogy elnyomjon az álom. Anyám még este elrohant a postára, kikereste Kéri címét a telefonkönyvben. Nagy kő esett le a szívéről, mert félt, hogy nem találja. Az ilyen nagy uraságoknak leggyakrabban nem szerepel a nevük a telefonkönyvben, hogy közönséges halandók ne molesztálhassák őket különböző kérelmekkel. Másnap, mikor leszálltam a vonatról, szemergett az eső. Hagytam végigfolyni az arcomon, és legszívesebben a végtelenbe vándoroltam volna az arcomba hulló esőben, olyan szelíd volt és megnyugtató. Sajnos nem tehettem. Megkerestem a villanegyedet, ahol Kéri lakása volt. Rövidesen a ház előtt álltam. Mi lenne, ha inem mennék be, és otthon anyámnak azt mondanám, hogy semki sem nyitott ajtót. Elmondanám, milyen a ház, a kert, a kerítés... Nem, tudtam, hogy ezt nem merem megtenni. Szívemen éreztem a közhelylként emlegetett mázsás követ, de mintha a karommal is azt kellett volna megemelnem, mikor a csengő gombjához nyúltam. Még egy percig reménykedhettem, aztán kinyílt mégis az ajtó, és egy középkorú nő jött a ikapuhoz. Nem kérdezett semmit, nem is nyitott ajtót, csak nézett rám, és várta, hogy megmondom magamtól, kit keresek, miért jöttem. 42