Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út

A keskenyebb út

juljon azért egészen civil mulatozássá,, ifjúsági szervezeti dalokat vezényelt, néhány forradalmi dalt, s elejtett egykét lelkesítő szót a még előttük álló feladatokról. Kezdett unalomba fúlni az egész. A reggeltől estig derekasan dolgozó fiatalok egyszerre érezték tagjaikban a fáradtságot, ásítozni kezdtek; szállingóztak a szállásuk felé. Ö is felállt és indult, Karol pedig természetesen a nyomában. — Te — súgta oda neki —, nagyon álmos vagy? Volna egy jó ötletem. Karolnak nem szoktak túlságosan jó ötletei lenni, de ez most megtetszett neki. A Garamba hívta egy kis éjszakai fürdőzésre. Kézen fogva ballagtak a sötét víz felé, amely fel-ffetlcsillant előttük a holdfényben. Majd belebotlottak a csőszbe, aki a dinnyeföldeket őrizte, de békén hagyta őket, mert látta, hogy a folyó irányába poroszkálnak, láthatólag lopási szándék nélkül, a többi meg nem ,rá tartozik. Két szomszédos bokor mögött levetkőztek, és uzsgyi, be a vízbe. Mikor nyakig merültek, akkor pillantottak csak egymásra. Mintha olvadt ezüstben úsztak volna. Űj élmény, t estet-lelket ujjongtató élmény volt. A víz sodrása egyszerre gyorsabbá vált, vége lett a játékos úszkálásnak. Kicsit dobogó szívvel igyekezett megkapaszkodni, ellenállni az árnak, de nem sikerült. Mélyen a víz fölé hajló hatalmas bokrok sötét árnya suhant el mellette, próbált megkapaszkodni az ágakban, de csak a végüket sikerült megragadnia, s néhány keskeny fűzfalevél maradt a markában. — Karol — és a hangjában Ijedelem bujkált —, Karol, nem tudok megállni. Hová megyünk? Segíts! De látta, hogy a fiú is olyan kiszolgáltatott, mint ő. A víz egyszerre ellenséges lett és fenyegető. Aztán Karolnak egyszerre sikerült a lábát megvetnie. — Ne félj, Luci — mondta inkább saját magába öntve reményt, és elkapta a karját. Magához húzta aztán. Kiláboltak egy kis homokzátonyra. A Mállott izgalom után pillanatokig némán, lihegve ültek, és nem zavarta őket meztelenségük. Óvatosan, lépésről lépésre kitapogatva keresték meg a vízben a visszautat a partra. 373