Ordódy Katalin: Az idegen, A keskenyebb út
A keskenyebb út
Ök a „vetélytársaim", a nők, akik a kapát vállukra vetve biciklin sietnek a kukoricaföldekre, vagy gyerekekkel a karjukon, másik kezükben kosárral sorakoznak hűsért a hentes előtt. A férfiak, akik a falu ügyeit intézik, vagy hatkor szétszélednek a határban a munkájuk után, akik esténként összegyűlnek a Művelődési Otthonban, és Izsák tanító űr vezényletével kórusban énekelnek. A gyerekek, akik zsivajogva tódulnak ki az iskolából, és angyali pofával néha istentelen trágár szavakat kiáltanak egymásnak, vagy ezek a fiatalok, akik miniszoknyában vagy merészen tarkót takaró fiúfrizurával, táskát lóbálva jönnek meg a városi gimnáziumból a délutáni vonattal. Ezek testesítették meg Dini népét. Gyula bácsi a múlt volt, és veszélytelen. De ezek itt éltek, voltak és lenni akartak, és természetességgel követeltek helyet maguknak az ég alatt, és tülekedtek és szaporodtak, és mindent akartak. Dinit is. És nekik sikerült... Milyen gyűlöletesek voltak. Igen, gyűlöleteseknek látta őket. De hol van ez már! Kigyógyult a betegségből, mint ahogy kigyógyult abból is, hogy minden arcban Dinit és anyai őseit kutassa, egy nyomottabb orr, egy kiugróbb pofacsont, egy mongolosabb szem láttán ellágyuljon. Gyermekbetegségek, gondolta. Must szaga érződött, valahol szőlőt préseltek. Anyósa szőlőlugasa jutott az eszébe. Milyen mohón tépte az édes fürtöket, mikor Dini esküvő után levitte. Mennyire otthon érezte magát, pedig azelőtt sohasem járt ilyen falusi házban. Falun kétszer volt társadalmi munkán mint egyetemista, de akkor mindkétszer egy majorban szállásolták el őket, nagy hodályokban aludtak, egyikben a lányok, másikban a fiúk. Az Ifjúsági szövetség szelíden őrködött az erkölcsök felett, inkább a saját felelősségük tudatát hangsúlyozva. Karol akkor habarodott belé, és neki is tetszett a fiú, mert ostoba sem volt, s igazán jóképű srácnak tartották. Általában imponált a lányoknak, nem volt semmi hiba, csak éppen egy kicsit sem volt belé szerelmes, de azért hagyta, hogy udvaroljon neki. Egyszer este kimentek a Garamhoz szalonnát sütni. Énekeltek, bolondoztak, Piichler, a brigádparancsnok azon buzgólkodott, hogy a szalonnasütés ne fa372